Felvettem ma egy videót.
Kifolyt, mint amikor túlcsordul a kehelybe töltött nedű, mint amikor valami már helyet, teret kér magának.
A koherenciában alkotás egy olyan folyamat, amire át kellett állítanom a rohanó és modern, és főleg üzletileg maszkulin elmét működtető világ elvárásai közt a testemet. Hogy gondos gazdaként ápoljam már az agyamat az idegrendszeremmel együtt, mint fő vezérlő antennát, amik tartó és fontos rendszerek abban, hogy a szívemen keresztül érkező energiám természetesen és tágan tudjon lakni már a testemben.
Felvettem a videót és az agyam azt mondta, hogy pár nap múlva majd megosztom.
Mert egy másik videó után vettem fel, flowban, koherenciában, jött, mondtam, és áradt az energia és a téma is.
Majd eltelt pár ór,a és egyszer csak megnyomtam a telefon galériájában a lejátszó gombot és végig hallgattam.
Szerettem. Szerettem a hangomat, az energiámat, a lényem hangolt emberként, de megéreztem valamit, ami jelezett. Testben.
A szívem és gyomrom tájékán. Hogy valami nem ok.
De nem a tartalommal, hanem a formával, amit az agyam kitalált.
Mert ahogy az agyam kezdte körvonalazni, hogy mikor és hogyan osztom meg, már éreztem, hogy csúszik fel az energiám az elmémbe. Hogy túl sok a belső beszéd, hogy túl sok a hogyanra a válasz.
Mert, ha sok válasz jön, akkor mindig tudom, hogy elmében vagyok.
Furcsa, ugye? Mert azt szoktuk meg, hogy ha vannak válaszaink, akkor jó, és hogy így működünk.
Pedig igazából koherenciában nem válaszok vannak, hanem csak úgy folyik minden és pihen az elme.
És az, hogy később visszatekintve talál majd rendszert, struktúrát, magyarázatot, mintázatot az agy, az egy más kérdés, mert akkor rendszerez, integrál a testben.
De a jelenben nem válaszok és hogyanok kellenek tőle, hanem egy válasz nélküli pihent állapot. De bennem már túl hangosak voltak a gondolatok.
És egyszerre világossá vált, hogy az, amiről beszéltem, nem a nagyobb térbe kívánkozik ki, hanem azokhoz, akikkel a Living Fieldben vagyok.
És a miértre sem kerestem a választ.
Magyarázhatnánk frekvenciákkal, meg a téma más síkú megközelítésével, de felesleges. Ha koherenciában lenne az, hogy megosztom, akkor úgy történt volna, de ez a téma mást kívánt.
Azt, hogy beszéljek róla, és azzal, hogy magamnak beszélek róla, egy olyan folyamat indul el, ami által tudok írni róla azoknak, akikhez szól. Most. És nem máskor.
Ahogy megéreztem ezt, helyreállt bennem a tér, a tágasság, ami már az ismerős és természetes állapotom, amióta megtanítottam rá a testemet.
Így jelzett akkor is, amikor éreztem, hogy feszültség van bennem valami miatt a közelgő utazásom csomagjával, a pakolással kapcsolatban. Mikor rájöttem, hogy nekem nagyobb térre van szükségem és hiába fér el sok ember egy kézipoggyászban, erre az útra, ahova most megyek, az a legörömtelibb, ha megveszem a fedélzeti bőrönd jegyet is.
Ahogy megírtam a drága útitársamnak, mosolyogva írt vissza, hogy igazából ő ugyanezen gondolkodott napok óta. Izgalmas, ahogy a tér magát rendezi és ahogy összeérnek a szálak.
Rögtön tágasabb is lett a levegő a tüdőmben, ahogy magabiztosan megvettem a plusz bőröndjegyet.
Na, de ha már a téma írásba kívánkozott a Living Field térbe, akkor vágjunk is bele.
Fogalmam sincs honnan jött az a gondolatom, hogy arról beszéljek, hogy az önismereti út egyik legkárosabb programja az, amit sok könyvben, sok helyen olvashatsz, hallhatsz, hogy
Annak az 5 embernek az átlaga vagy, akikkel körbeveszed magadat.
Rengetegen kommunikálnak erről teremtés, önismeret, manifesztáció, üzleti mentoring témakörökben, és van olyan, akinél láttam, hogy el is mondja, hogy ő csak olyanokkal tölt időt, akik gazdagabbak, okosabbak, sikeresebbek stb. nála, mert így lehet az életben előrejutni.
Most állj meg kérlek egy pár pillanatig, és adj időt magadnak, hogy beleérzel és végig gondolod, hogy a fentieket hallottad, olvastad-e valaha és hogy mit gondolsz erről. Őszintén.
Nem fogja senki hallani, csak te. De magadnak most merd elmondani, hogy mit gondolsz a témával kapcsolatban.
A legjobb az, ha hangosan mondod ki, mintha valaki egy interjún kérdezne, hogy neked erről mi a véleményed.
Mert rá fogsz látni így sok mindenre.
És ne azt mondd, hogy nem igaz, azért, mert én azt írtam az előbb, hogy a legkárosabb program, hanem tényleg azt mondd, ami belőled most jön.
Azok, akikkel időt töltesz, valóban hatnak rád.
Hatnak az energiájukkal, hiszen minden energiamező információt hordoz.
Hatnak a gondolkodásmódjukkal, szavaikkal, cselekedeteikkel, mert így működik az emberi agy csecsemőkorunk óta. Az agyunk egy speciális neuroncsoportja több agyterületet érintve fogja az általad látott, megfigyelt dolgokat modellezni, következtetni viselkedésből cselekvésekre, és mintegy tükrözni az agyadban a lemodellezett dolgokat. Ez hat. És ez puszta idegtudomány, neuropszichológia.
De, és itt jön a DE.
Az agyad olyan fantasztikus számítógép, hogy mást is működtet ám, nem csak ezt, és egyszerűsít, meg sokszor, nagyon sokszor téves következtetéseket von le a tanult és másolt programok alapján.
Olyanokat is, amik köszönőviszonyban sincsenek azzal, amit önmagaddal összhangban, koherenciában élve mondanál, döntenél, cselekednél.
És ha nem vagy önmagaddal összhangban, akkor az elme lesz a főnök.
Ha pedig ő a főnök, akkor a tanult programok, a tudatos és tudattalan csomagjaid alapján kikövetkezteti azt is, hogy mit jelent az, hogy
Annak az öt embernek vagy az átlaga, akivel körbeveszed magadat.
Most leírok pár variációt. Mert megéltem sok részét, de természetesen a variációk száma ennél sokkal több.
Gondolni fogja azt, hogy ezt egy okos, sikeres, stb. ember mondta, akinek jobban megy az élete, mint nekem, tehát igaz.
Ha pedig ő mondta, és igaz, akkor nekem is így kell tennem, hogy nekem is jobb és olyan legyen, mint neki.
Ha most nekem nem jó, akkor nem jó az az 5 ember, vagy több is, akikkel körbeveszem magamat.
Tehát ahhoz, hogy jobb legyen, és olyan, mint annak, aki mondta, vagy amilyennek én kigondoltam, akkor le kell cserélnem az összes embert magam körül, de legalábbi azokat mindenképpen, akik abban a témában, ami nekem nem megy (pénz, kapcsolatok, karrier, fejlődés stb. és egyéb általam, mint agy által kitalált témák és kategóriák) mást gondolnak, sikertelenek, stb.
Ha ezt megteszem, minden jó lesz, és tök mindegy, hogy szeretem-e őket, a cél érdekében most dolgoznom, tennem, változtatnom kell és inkább „kikukázom” őket.
Majd, amikor ezt megtettem keresnem kell olyanokat, akik jobbak nálam, gazdagabbak, okosabbak, sikeresebbek és ilyen emberek közé kell mennem, kapcsolatokat építeni, velük időt tölteni, hiszen ez a kulcs, a megoldás ahhoz, amit akarok.
Mivel csak ezt látom belőlük, hiszen tudatosan fókuszálok a célomra, nem kell foglalkoznom azzal, hogy ez jó-e nekem, mert biztos, hogy ez a jó, ha ezt mondták és így kell csinálni, azzal meg végképp nem, hogy ebben az egészben én ki vagyok, hiszen úgyis azzá válok majd, akikkel időt töltök átlagban.
Az elme narratíváit nem folytatnám, de végtelen módon tud hasonló következtetéseket levonni és cselekvésre bírni, ha ő a főnök. Aztán az ilyen döntéseknek meg isszuk a levét sokszor.
Döntően nem a frissítő limonádét, hanem olyat, amitől gyomorrontást kapunk.
Mert ezek a döntések nem úgy születnek meg, hogy ÉRZED, hogy KIBONTAKOZIK, hanem az elme milliszekundumok alatt küldi a jelet a programozott testbe, hogy irány, ha gazdag akarsz lenni, ha sikeres, ha boldog akarsz lenni, akkor szórd már ki azokat, akiket nem akarsz a guruk által említett 5-ös fogatban látni.
Aztán egyszer csak kezd kiderülni, hogy mégsem minden olyan édes. Mert az agyi programok, főleg az önismereti úton elindulókat kísértő téves spirituális programok nemhogy keserű csalódásokat hozhatnak egy idő után, de emellett meg is nehezítik azt az utat, amit be fogsz járni előbb utóbb, hogy igazán önmagadat tudd megélni.
Mert mi van, ha nem 5 ember átlaga vagy?
Mi van, ha nem érdekel, hogy ki mennyire gazdag, sikeres, okos stb., hanem érzem, hogy kivel lehetek még inkább önmagam?
Mi van, ha nem átlag akarok lenni, hanem megélni önmagamat szabadon és lehet, hogy lesz olyan, hogy tök egyedül egy életszakaszban, és az is lehet, hogy olyan is lesz, ahol nem 5, hanem sokkal több emberrel közösen, kapcsolódva.
Mi van akkor, ha nem hinne el mindent az agyunk, amit olvas, lát, hall, hanem megtanítanánk arra, hogy azt a végtelen mennyiségű információt, ami éri a modern világban, megtanulja örömmel szűrni, önmagunk örömtelibb élete érdekében beépíteni a működésébe, ha támogató?
Mi van akkor, ha megtanulja az agyunk azt, hogy ne kívül keresse a célt, hanem ha támogatja önmagunk szabad megélését, akkor minden, amit eddig keresett, létrejön?
És nem kell már azon dolgoznia, hogy listát ír arról, hogy kikkel töltsünk vagy ne töltsünk időt egy javaslat szerint, hanem egyszerűen megengedi azt, hogy megéljük az életünket emberként, amiben a szelekció, az átrendeződés természetes módon következik be, ha belakjuk önmagunkat.
Ha ez a belakás hozza azt természetesen, hogy a cél a szívből fog jönni és leegyszerűsödik, mert csak önmagunk megélése lesz a cél.
Ahol már nem mások átlagaként definiál minket az elménk sem, hanem egy olyan erős, autentikus és fénylő mező lesz minden sejtünk, az egész testünk, a lényünk, hogy ez a fény utat talál magának a fény felé, azok felé, akikkel úgy kapcsolódsz, hogy benned és másikban is felerősödik valami, valami, ami a kapcsolat által olyan fényt hoz létre, ami csak a közös mező által tud létrejönni.
Most pedig ismét arra hívlak, hogy állj meg kérlek, hunyd be a szemedet és csak maradj benne ebben az állapotban, amiben most vagy pár szívlégzésig.
A lényed hangolni fog.
Az agyadat is. Hogy innentől még inkább a szíveddel lásd a kapcsolataidat.