Tinikorom emlékeiből sokszor előbukkan még, amikor a pénzzel kapcsolatos korlátozó hiedelmeimből hámoztam ki magamat, hogy micsoda erős programok vannak a zenékben.
Amikor azt hallod ezerszer, főleg a tombolós, alkohollal fűszerezett, jó hangulatú bulikban, hogy 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás, akkor fogalmad sincs arról, hogy az agyad milyen erős impulzust és instrukciót kap arra nézve, hogy hogy éld az életedet. Tudattalanul is.
Soha nem felejtem el azt a kínt, amikor a reggeltől estig, mint a mérgezett egér szaladgáló korszakomban tudattalanul is bizonyítani akartam magamnak, hogy én mennyit dolgozom és teszek meg a pénzért és a boldogulásért.
Igazából utáltam. A fene sem akart „dolgozni”. És nem azért, mert lusta lennék vagy lettem volna valaha. Korántsem. Hanem egyszerűen rabláncnak éreztem ezt az időben mért munka dolgot, mert azt éreztem, hogy korlátozva vagyok térben és energetikailag is. Nem csak azért, mert kipróbáltam rövid ideig az irodába bejárás és bent ülés pénzért megdolgozós modelljét, hanem azt éreztem, hogy egyszerűen olyan, mintha a tavaszi rét levegőjét be kéne passzírozni egy kis parfümös üvegbe, ami még koszos, pókhálós és áporodott illatú is. Egyszerűen így élte meg a lelkem azt, hogy szűk a tér, a levegő és minden.
Amikor fogalmam sem volt, hogy hogy építem újra a mélyre zuhant életemet, akkor persze mi más törhetett volna felszínre, mint a menj el dolgozni 8 órába és majd akkor kihúzod magadat a kakiból elmeprogram. Gyártottam az önéletrajzokat, volt, hogy közben émelyegtem, mert elképzelni nem tudtam, hogy a szárnyaló, cabrióban hajlobogtató, világban utazgatós szakaszom után majd 8-10 órákat ülök valahol, megint másnak dolgozva, hogy ezzel építsem újra azt, ami összeomlott. De az elmém persze büszke volt magára, hogy „megdolgoztam” azért is, hogy „dolgozhassak”.
Aztán persze jött egy pont, amikor, emlékszem, bevittem egy könyvelő irodába az önéletrajzomat, körbenéztem, majd szélsebesen kifordultam, nehogy valaki észrevegyen és véletlenül felvegyen. Otthon aztán röhögtem magamon, hogy miért futok ennyi plusz kört és miért kell megint időt és energiát tennem dolgokba, csak azért, mert ezt programozta ez az elcseszett világ. De vicces is volt, hogy mindezt két nap alatt lefuttattam, eddig tartott csak ez a fellángolásom.
Majd kidobtam az összes önéletrajzot. Nem feladtam, hanem azt mondtam, hogy nem ez az én utam.
Egyszerűen éreztem, hogy nem. És abban a pillanatban átkattant valami, visszajött az emlékem arról, hogy milyen energiával teremteni. Nem minden részlete, de elindult a folyamat. Olyan erős hőhullám ment át rajtam, hogy majd meggyulladtam.
Tudtam, éreztem, emlékeztem, hogy nem idővel, nem munkával teremtünk.
Hogy az érték nem azon múlik, hogy mennyi időt és energiát tettünk valamibe, mert ha ráállunk arra a frekvenciára, ami a miénk, akkor a belőlünk fakadó dolog egy más síkon, más tér- és idődimenzióban jön létre.
Lelkesen elmondtam pár embernek ezt, majd miután vagy hülyének néztek és lehurrogtak, vagy némán néztek csak rám úgy, hogy tudtam, hogy semmit sem értenek és érzékelnek abból, amiről beszélek, hát utána magamra maradtam a nagy felfedezéssel és emlékezéssel.
Elkezdtem játszani. Tudatosan figyelni és érzékelni a tárgyak, emberek energiáját, ami eddig is ment, csak tudattalanul. Elkezdtem érezni nem az időt és a beletett munkát, hanem az energiát, amit egy tárgy képviselt. Elkezdtem érezni a létrejöttének a folyamatát és azt is, hogy ami magas energiával jött létre, az nem feltétlenül, sőt biztos, hogy nem „sok munka”, „sok idő”, sokkal inkább egy belső kapcsolódás eredménye volt.
Mit gondolsz, az, amit TE létrehozol, annak az értékét befolyásolja az, hogy mennyi munkát, időt tettél bele?
Állj meg kérlek és most hagyd, hogy a téma dolgozzon benned és lélegezz lassan. Engedd, hogy az elméd felszínre hozzon mindent.
Az alkotás egy kapcsolódás. Magaddal és a Forrásoddal.
Ezek a sorok is így születnek. Nem a földi időben, mert ha elmondanám neked, hogy mennyi idő alatt folynak ki a földi óra szerint, nem biztos, hogy elhinnéd.
Csak engedem. És jön. De ilyenkor nem dolgozom és nem kapcsolódik az elmém a földi időhöz és még véletlenül sem gondolkodik azon, hogy időt vagy energiát kell beletennie, azon meg főleg nem, hogy érték-e. Mert már nincs elvárás és függés. Csak egy belső kapcsolódás. Az alkotás így születik. Legyenek azok sorok, tárgyak vagy bármi.
Megkeletkezik általad és belőled egy adott energiaminőségben.
Amikor az energia tiszta, hajlik az idő és a tér.
A napokban rátaláltam egy művészre. Kate Salinger. Ha van kedved, nézz majd rá a neten.
Művész és energiával alkot. Nem idővel. Olyan képei vannak, amik frekvenciát közvetítenek. Igazából egy színes háttéren nagyjából egy spaklival vagy ablaktisztító szerű vízlehúzó eszközzel hullámvonalakat alkot. De közben a testét, a kezét az energia vezeti.
A kommentek néha elképesztőek, amiket kap, holott egy sikeres, Svájcban élő művész. Vannak, akik nem tartják értéknek a munkáját, mert szerintük ilyet kb. 10 perc alatt bárki csinál. Bárki? Nem. Mert ez általa és belőle jön létre. 10 perc? Kétlem, de lehet az is.
De nem az idő számít. Mert mi van akkor, ha azt mondom, hogy vannak olyan képei, amik gyógyító és vannak olyanok, amik bőség és vannak olyan képei, amik önmagadra hangoló frekvenciákat közvetítenek, mert ebből a mezőből is alkot. De ezt nem értené még egy olyan ember, aki azt tekinti értéknek, amibe sok munkaóra, idő, energia lett beletéve.
A világ még változik. De azirányba megy, hogy az emberek érezni fogják egyre inkább az energiákat. Amikor anno a spiri tanítónál kitaláltam, hogy arannyal fújtam be tálakat, szobrokat és „energetizáltam”, akkor az emberek nem egy tárgyat vettek meg, hanem egy frekvenciát.
A világ sok része működik már így. A művészetben, a zenében, számtalan területen.
Mindennek energiája van. A könyveknek is. A rezonancia fogja hozzád vinni a tárgyaidat, a könyveket, a ruhákat, az ételeket, mindent. És ha azt választod, ami rezonál, ott mindegy lesz, hogy hogy jött létre. Az energia fog számítani. A világban számtalan olyan tárgy, épület van, ahol fogalma sincs az emberiségnek a mostani tudatszinten arról, hogy hogy jött létre. De az energia érezhető. Az energia vonzza oda az embereket is. Azokat, akik érzik.
Nem tudják, hanem érzik.
Na most megkérdezem, hogy el tudod képzelni, hogy olyat alkotsz, ahol már nem a munka, az idő számít, hanem az energiád? Hogy az alkotásodért úgy fognak fizetni, hogy az energiáért fizetnek? (Amúgy már most is ez van, csak lehet, hogy még azt hitted, hogy sokat kell dolgozni érte.)
Az energiád van. Nem kell érte sokat dolgozni. Tisztán kell tartani.
Nem tisztítószerekkel és szertartásokkal, hanem pusztán azzal, hogy önmagad teljes, energetikailag koherens állapotában élsz, döntesz, alkotsz. Ilyen egyszerű és a legbonyolultabb része csak az idejutás folyamata. Utána olyan természetes, mintha mindig is így éltél volna.
Aztán elkezdenek belőled létrejönni dolgok. Pillanatok alatt. Sokkal gyorsabban és máshogy, mint ahogy előtte az elméd képzelte. És az energia pedig hatni és beszélni fog. Láthatatlanul. Akkor is, ha te nem beszélsz.
Ezért van az, hogy van olyan, aki bármit létrehoz veszik, működik stb. Míg vannak olyanok, akik rengeteg időt, energiát, munkát tesznek valamibe és mégsem megy. Mert nem koherensek, mert nem tiszta, hanem torzult az energia még, és nem tudják elképzelni, hogy az, amit létrehoznak az ő energiájukat közvetíti. A torzított energia torzított folyamatot eredményez és a torzított energia torzított energiákkal rezonál.
Na, de inkább nézzük azt, hogy a tiszta, koherens energia mit csinál.
Hat. Mélyen és észrevétlenül, anélkül, hogy akarna hatni.
Mert az jön létre a fizikai világban általa, ami fizikai formába kívánkozik.
Legyen ez írás, hang, kép, tárgy, előadás, műalkotás, bármi.
Nem az jön létre, ami divat, ami másoknak megy, ami mások szerint eladható. Hanem az, ami kikívánkozik az adott egyénből.
Ezért a tiszta energia, ha ebben a folyamatban alkot, akkor ami létrejön, az elkezd hatni, önmagától értékké válni.
Nézd meg Náray Tamást. Bármit csinál, hat és működik. Mert amikor alkot, tiszta energiából teszi. Nem divatból. A divatban sem divatból volt, hanem belső hívásból.
Ír és siker. Fest és siker. Ha főz és könyvbe dokumentálja, az is siker. És nem azért, mert ő a Náray, hanem az energia miatt.
De sok ilyen példa van.
De most az a kérdés, hogy TE mersz-e úgy alkotni, hogy csak folyik ki belőled, amikor kikívánkozik, és engeded, hogy azzá formálódjon, amire az energiád hív. És persze akkor.
Mert ami belőled fog kijönni, az a TE energiád. Tök mindegy, hogy más mit hoz létre.
Ha most egy fehér A4-es lapra megkérnélek, hogy fess egy piros vonalat ecsettel függőlegesen a lap közepén és megkérném a szomszédodat is, hogy tegye ugyanezt, a két alkotás akkor sem lenne ugyanaz, ha minden fizikai leképeződése (a lap, a festék, az ecset, a vonal helye, vastagsága stb.) ugyanaz lenne. Érezhető lenne, hogy milyen energia van a két lapon. És az emberek érzik is. Akkor is, ha nincsenek tudatában és nem tudják megfogalmazni.
És így bármilyen alkotás az alkotást létrehozó energiával rezonáns kapcsolódó embereket fogja elérni és vonzani. Nem kell akarni. Ez megtörténik. Ahogy az energia tisztul, tisztul a kapcsolódók köre is. Legyen az ügyfél, vevő, követő stb. bárki.
Most pedig állj meg pár percre és lassulj le. Légzésben, gondolatban. Majd hunyd be a szemedet, mert az energia, ami az eddigi sorokban volt, most fog hangolni és emlékeztetni.
Adj magadnak most pár percet, érezni fogod, hogy hogy komfortos és mikor nyitod ki a szemedet.
Most pedig engedd, hogy ne kelljen megdolgoznod azért, hogy létrehozz valamit. Engedd, hogy az élet, az energiád megmutassa, hogy milyen az, amikor természetes módon létrejön belőled és általad valami csak úgy egy végtelen téren és időn túli világból, onnan, ahonnan te is egyszer egy csodás alkotássá váltál.