Felismerés
Hangolódj kérlek magadra és lélegezz 1-2 percig a szívedbe. Engedd, hogy minden feszültség a szíveden keresztül távozzon a testedből, a teredből.
Ha megérkeztél egy nyugodt, csendes állapotba, akkor lassan, ízlelgetve olvasd a sorokat, hogy közben lágyan vigyen a folyamat.
Emlékszem, amikor sírtam, feszültem, mert képtelen voltam szavakba önteni azt, aki vagyok. Néztem a honlapomon lévő szavakat, néztem a social media felületek leírásait az oldalamon és azt éreztem, hogy képtelen vagyok már azonosulni azzal, amit olvasok. Hogy nem tudom szavakba önteni azt, akivé váltam és aki mindig is voltam.
Majd teltek a napok, a hetek és valami megváltozott.
Eleinte nem tudtam megfogalmazni azt sem, hogy mi.
Észrevétlenül történt.
Lágyan, mint amikor egyszer csak rápillantok a császárfánkra és örömmel érzékelem, hogy ezernyi lila, illatos virágdíszben pompázik úgy, hogy pár hete még csak kopár faágakat láttam.
Mikor és hogy történt?
Pontosan nem megmondható. Mert az emberi szem és érzékelés számára szinte észrevétlen, mégis teremtő és átalakító módon.
A szem, a test, az elme már csak az állapotot érzékeli, hogy gyönyörködik a virágokban.
Ahogy én is ráeszméltem ott, abban a pillanatban, hogy a belső virágom is kinyílt.
Úgy, hogy szinte észre sem vettem.
Van egy pont, amikor nem történik semmi különös. Nincs spirituális aha élmény, nincs eufórikus ráeszmélés.
Nem jön egy nagy felismerés.
Nem áll össze hirtelen minden.
Nem kapsz választ.
És mégis… valami megváltozik.
Csendesebbé válik benned minden.
Az a belső mozgás, ami eddig keresett, ami próbált megérteni, megfogalmazni, megtalálni…egyszerűen elhalkul.
Nem tűnik el teljesen. De már nem irányít.
És észreveszed, hogy már nem zavar.
Nem zavar, hogy nem tudod pontosan megmondani, ki vagy.
Nem zavar, hogy nincs egy mondatod, ami lefedné azt, ami benned zajlik.
Valahogy… rendben van.
És ez az, ami új. A zavar, a feszültség hiánya.
Mert eddig a bizonytalanság feszültséget hozott.
Most viszont nem bizonytalanságként éled meg.
Hanem térként.
Mintha az, amit korábban hiánynak hittél, valójában egy hely lenne benned.
Egy hely, ami nem kér válaszokat. Nem kér semmit, mert egy csendes tágasságként bukkan fel, ami a szívedben, a testedben megszüntet egy eddig természetesnek vélt feszülést.
És ebben a térben megszületik egy nagyon egyszerű felismerés.
Nem az a probléma, hogy nincs válaszod.
Hanem az, hogy eddig azt hitted, hogy kell válasz.
És ahogy ez a felismerés áthalad rajtad…
valami elenged.
Nem látványosan.
Nem drámaian.
Csak megszűnik egy belső késztetés.
Hogy meghatározd magad.
Hogy lezárd magad egy mondatba.
Hogy meg tudd mondani másoknak, ki vagy.
És ami a helyére érkezik… az nem egy új válasz.
Hanem egy stabil pont.
Ahol nem tudod…
és mégis biztos vagy. Magadban.
Nem tudod megfogalmazni…
és mégis érzed.
Nem tudod elmagyarázni…
és mégis rendben van.
És innen kezd valami átrendeződni a kapcsolódásaidban is.
Mert már nem a válaszaidból kapcsolódsz.
Nem abból, amit mondasz magadról.
Hanem abból, ahol vagy.
És ez a hely csendes.
Nem bizonyít.
Nem magyaráz.
Nem akar érthető lenni.
Csak jelen van.
És ez a jelenlét már önmagában hordozza azt, amit korábban szavakba próbáltál sűríteni.
Lehet, hogy még jönnek kérdések.
Lehet, hogy még mondasz mondatokat.
De már nem ezek határoznak meg. Valahogy természetesen jön már minden helyzetben minden, amit előre nem tudsz kitalálni. Mert önmagad tágassága formálódik a helyzetekben szavakká úgy, hogy nem szűkít már, nem elméből jön, egyszerűn a jelenből teremtődik.
Mert közben megszületett benned valami, ami nem a válaszokból áll.
Hanem abból a belső stabilitásból, ami akkor is ott van, amikor semmit nem tudsz biztosan.
És talán most először…
ez nem ijesztő.
Hanem megnyugtató.
Megnyugszol a bizonytalanságban, a nem tudásban, az előre nem látásban, abban, hogy az, aki vagy, tágabb az elme ismert világánál.
Megnyugszol, hogy ez a tágasság létezik emberi testben is és mintha egy természetesen ismerős, de emberként eddig ismeretlen világban lennél.
Amire eddig nem tudtál emlékezni, amit eddig a keretek és programok világa fátyolként takart.
Valami a helyére került, de már mosolyogsz, mert nem kell tudnod, hogy mi.
Már ezt sem kell szavakba önteni.
Valami könnyebb lett.
Mert a választ az eddig keresett kérdésedre pont az adta meg, amire nem is számítottál.
Az állapotod, amibe kerültél.
Az állapot, ami nem szavakat teremtett, hanem helyet, teret benned, ami már mindent képes lesz megtartani a végtelen tágasságában.