Hamarosan virágzik a rengeteg paradicsomom. Ahogy a hosszú szárak a sok-sok levéllel lengedeznek a szélben, miközben a sárga öntözőkannámból itatom a szomjas földet, mosolyogva gondolok végig arra, amit az egyik konzultáción mondtam.
Valahogy a földi és a természettel kapcsolatos hétköznapi példák olyan természetességgel folynak ki rajtam, mint ahogy most a víz áramlik a repedezett föld közé. Vannak dolgok, amik ott vannak az orrunk előtt. Van, hogy szemmel már észrevesszük őket, de van, hogy az energia még nem jut el a tudatunkig, még nem emlékszünk arra, amit még a feledés fátyla borít.
Ezek a kis paradicsomok már sok mindenben támaszt adtak az elmúlt hónapokban és most, a virágzás előtti fázisban megérkezett hozzám is az az energia, ami még tovább tágította az ügyfél mezőjét is azzal, hogy az elméje a szavakká formált információt befogadta.
Kibontakozás.
Nem tudtam máshogy „fordítani” azt a frekvenciát, amiben van, és ami mindannyiunk életének egy fontos fázisa. Nem a klasszikus életúté, hanem azé az életé, amiben már emlékszel annyira önmagadra és sok mindenre az elfeledett igazságok közül, hogy megérkezel a virágzás előtti, szélben lengedező, levelekkel gazdagított fázisba, mint a magként ültetett és felnövekvő paradicsompalánták.
Az „ébredés” kezdeti szakasza, a mag földbe kerülése és a belső érés láthatatlan folyamatként feszíti a lelket kezdetben. Megváltozik valami. Az élet lüktetni kezd belül és megrepeszti a kezdeti, hosszú ideig zárt, „száraz” magot, ami mindig is életet rejtett magában.
A földbe kerülés megnyugtató és szokatlanul ijesztő is egyben, hiszen a korábban biztonságosnak hitt burok nyílni kezd.
Szűk lesz valami, ami eddig természetes és biztonságos volt, és ahogy az élet éled, úgy reped a régi világ burka is. A folyamat lassú, a föld alatt láthatatlan, de intenzív módon zajlik. Már nincs visszaút, hiába mennél a régi megszokottba vissza. Valami hív, valami visz, és még emlékszel a régire, ami még erősebb, hiszen a burok nagy része még látható, még ott van körülötted a régi világ, a nyíló és repedező mag héja.
A növekedés nagyon lassú, a fényre azonban egyre jobban kezdesz emlékezni és minden afelé visz. A talaj felszíne egy más világot kezd nyitni, de ahogy kiérsz, még minden ismeretlen. Sokkal tágabb, sokkal levegősebb és világosabb minden, de a zárt és sötétebb tér még visszahúz, még nem vagy elég erős az új minőségben így a megerősödés, a gyökerek vastagodása lesz az erőd fő forrása. Már mennél, már feszít, hogy tágulnál, de ha nem erősek a gyökerek, könnyen elsodorhat még önmagadtól minden, ami a tág térben nyílik.
Kívülről mintha nem történne semmi, de érzed, hogy stabilabbá, erősebbé válsz a gyökerek által és a friss, föld feletti hajtásodat pihentetve már örömmel tapasztalod a stabilizálódást a talaj alatti részek által.
Már mindegy, hogy kívülről mi látszik. Már mindegy, hogy más hol tart.
Már elkezd minden felvenni egy olyan ritmust, ami mindig is a magodban lévő élet ritmusa volt. A tiéd és nem másé.
Mindig megnézem a 4 ládányi paradicsomok közül azokat is, amelyek a leggyorsabban nőttek és már majdnem fél méteresek, és mindig megsimogatom azokat is, akik még csak 4-5 centisek. Egyszerre lettek ültetve, egy helyen vannak, egyfajta talajban és egyformán vannak öntözve. De másfajta magok. Más energia, más ütem, más termést fognak hozni. És mindegyik csodás és él. A maga ütemében.
Ma, amikor a kibontakozásról beszéltem az ügyfélnek, a nagy paradicsomok vezették a szavaimat. Ott voltak a térben és megmutatták azt, hogy mi az, amiben most én is tér leszek ahhoz, hogy még magasabb szinten álljon be a koherencia mindannyiunknál, az ügyfélnél és nálam is.
Megmutatták azt, hogy a gyökerek megerősödése után egy gyors növekedés indul, amikor megmozdul minden benned és körülötted. Amikor érzed és éled a változást már, amikor növekszik a szár, a levél, de még virágot, termést nem hoz, csak zajlik egy korábbinál látványosabb és gyorsabb folyamat. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Csak más, hiszen ha nincs csírázás, nincs palánta állapot és a gyökerek megerősödése, akkor a növekedés nem tartható, akkor nem lesz igazán élet a levelekben, a szárban, akkor az, ami belőled fakad, nem fog tudni szárba szökkenni.
Kibontakozás.
Ez az, ami a virágzás előtti, azt megelőző fázis. Amikor az élet utat kér magának szépen, hol lassabban, hol gyorsabban benned és általad. Amikor már nem táplál élettelent a növekvő szár, amikor a korábbi magburok már rég a tápláló talaj sírjában emlékeztet az elmúlásra, amikor a fény maga hívja életre benned és általad sok-sok levélként, hajtásként azt, aki igazán vagy.
Amikor már nem fékezed, nem gyorsítod, nem elemzed a folyamatot, csak hagyod, hogy pillanatról pillanatra minden történjen. Hol a mélyben egy újabb gyökér megerősödésével vagy „tápanyag” felvételével, hol pedig az áramló energia által egy újabb kis hajtás megjelenésével.
A koherencia elkezd egy újabb szintre kerülni. Mert a lélek már tudja, a test, az elme, az idegrendszer már megtapasztalja, megszokja a jót. Megszokja a nyugalmat, a biztonságot, a tágasságot, a fényt.
Már átíródik az új alapállapot. Már természetes lesz az, hogy „minden jó”.
Már nem lelkes rácsodálkozássá, hanem valódi mély emlékezéssé minősül az áramlás, a bőség és a „van” állapota. Innen indul a kibontakozás. Innen indul a nyugalomban megélt gyorsulás, az a paradoxon, amit a nem koherenciában lévő elme blokkolna, értetlenül szemlélne és sikoltozva sietne vissza valahova, ami a régiben tervezhető, felfogható volt.
Innen indul az az energia, ami a szárban és levelekben megerősödött energiát csörgedező és szépen csillogó patakból áramló folyóvá változtatja.
Mert megjön az az őserő, ami a természeti elemek fontos frekvenciája. Ami ott van a szélben, a vízben, a tűzben és a földben is, amikor a dübörgő erő tornádóvá, cunamivá, lángokká és vulkanikus rengéssé változtatja önmagát. Ez az erő az, ami a világokat formálta és ez az erő az, ami minden élettel teli rezdülésben ott van.
Mert az energia mozog, formálódik és a kibontakozás fázisában őserővé sűrűsödik az a frekvencia, ami a tág tér nyugalmában mégis gyorsuló ütemben hozza létre önmaga magasabb minőségét. Így szökken szárba sok-sok levéllel a paradicsom is, töredék annyi idő alatt, mint ami a mag elvetésétől a palánta állapotig kellett. Így száll fel az a madár, ami a tojásban növekedés után a kikelés és pelyhes tollazat levedlése után repülő tollat növesztve egyszer csak kibontja szárnyait és a magasba repül. Így támad fel az arcodat simogató szél hirtelen erős viharrá változva, és születik meg a gyermek is anyja hasából a vajúdás megindulásával.
Minden kibontakozik, és a rend ott van mindenben. Benned is.
Amint megerősödik benned az, aki vagy, és képes a tested megtartani ezt az energiát, a stabilizálódás után elindul a kibontakozás. Szárba, levélbe kezd szökkenni benned sok minden.
De nem úgy, mint másoknál.
Hanem úgy, ahogy az élet általad kér helyet és teret. Úgy, ahogy az élet a te tempódban kér helyet és teret. A koherens létezés olyan szabad állapota fog hívni, ahol már nem lesz kérdés az, hogy mi vagy, vagy mivé válsz, mert a fény hívni fog olyan dolgok felé, amik életet kérnek. Nem elismerésért, nem pénzért, hanem azért, mert élet fakad általuk benned és körülötted. Egy olyan őserő fog vinni, ami a megerősödött állapotodban már nem pusztítja a környezetet, az önmagát mint sokaknál, akik nem tudják ezt az energiát megtartani, hanem stabilan megtartva önmagadat a belső nyugalomban fog a patak folyóvá szélesedni és mélyülni. Majd több helyen elágazik, éltet, ragyog, táplál és érezni mindig azt, hogy merre tör mélyebb, szélesebb vagy akár újabb utat és ágat magának.
A kibontakozást testben az elme is érzi. Megteremti a dühöt, megteremt egy felhajtóerőt, az energiát felszabadító helyzeteket és az energia sűrűvé válik, koncentrálódik. De már nem az elégedetlenkedés és a szűkösség állapotából, hanem abból a koherenciából, amit már éltél, amiben jó, de érzed, hogy a természettel együtt neked is ideje tovább lépned oda, ahol a lelkesedés már nem függőséget okozó energiaként, hanem a nyugalommal vegyített gyorsuló teremtés magjaként fog vinni a folyóvá válásod csodás folyamatában.
Most kérlek állj meg egy pillanatra és hunyd be a szemedet.
Emlékezz.
Emlékezz most egy-két percig valamire, amire ez a tér emlékeztet. Nem kell szavakkal megfogalmaznod, a szíved érezni és élni fogja azt, ami a feledés újabb fátylát libbentette fel és ami által még inkább azt fogod tudni élni, aki igazán vagy.