Emlékszem valamire. Emlékszem egy olyan világra, ahol nincs pénz.
Nem csak egy ilyen világra emlékszem. Amikor gyerekként kezdtem ismerkedni az emberi létbe ágyazott pénztémával, eleinte kíváncsian nézegettem a felnőttek reakcióját, viselkedését, majd elkezdtem falakat húzni az emlékeim köré, hogy senki, még én se férjek hozzá, hiszen ez nem az a világ, amire emlékszem és amire hittem, hogy onnan jöttem.
De mindig álmodtam belül. Álmodtam, hogy lehet olyanná tenni. Hogy az, amit itt pénznek hívnak, az máshogy és más módon is tud létezni. Hogy mindegy, hogy papír, fém, tárgy vagy egy digitális jel, mindig van belőle és elég is, és hogy ha nem a szűkösségben hinnének és az erre épülő kapzsisággal osztanák el a javakat, akkor szabadon áramolhatna ez a valami mindig mindenkihez úgy, ami neki a legjobb.
Mert akinek van, és emlékszik már, annak mindig lesz, és ha egyre többen emlékeznek, akkor az, akinek van, annak bőven elegendő van, és áramoltathat annak is, aki most kezd emlékezni. Nem azért, hogy megmentse, nem azért, hogy az erejét elvéve segítse, hanem pont a túlcsorduló szeretet által megmutatva azt, hogy bárhonnan és bárhogyan érkezhet a bőség, és ha befogadásra kerül, akkor emel mindenkit, és további bőséget teremt.
Mert az, aki emlékszik, és szabadon és szeretettel ad abból, amiből bőven elegendő van, annak, aki most kezd emlékezni erre, abban a szeretet még tovább teremt, mert öröm az, ha a másik elfogad. A tiszta adásban nem lesz elvárás, nem lesz figyelemre, ismertségre vágyás, nem lesz tartozás, csak egy lélekből fakadó mozdulás a VAN állapotában.
És igaz ez mindenre, nem csak a pénzre. De az álmom egyre erősebb, hogy lehet ez így a pénzt illetően itt is. Még akkor is, ha évtizedekig reménytelennek tűnt, és én is a túlélés működésével igyekeztem átverekedni magamat a földi léten, mint sok más lélek, aki emlékszik valami másra.
Amikor a szívem falai olvadtak, repedeztek, és megláttam a pislákoló fényt, a fájdalom majd széthasított attól, hogy mi van, ha azért jöttem ide, hogy az, amire emlékszem, itt is valósággá váljon? Jobban fájt, mint bármi, mert egyedül voltam, mert lehetetlennek tűnt ebben a világban, mert a testem a túlélésre volt programozva még itt, így hiába éreztem meg a fény információját, összeomlottam a vállalás súlya alatt.
Nem akartam küldetést, ahogy most sem, mert az is függőség, és a koherencia és önazonosság útjáról az egyik legalattomosabb eltérítő illúzió. Nem akartam a világot megváltani, mégis jöttek az érzetek, miközben gyűlöltem itt lenni, elvágyódtam és kínlódtam a fizikai test fogságában.
Most már évtizedekkel később összhangban azzal, aki vagyok és egy egészséges, bőségre emlékező és programozott elmével és testtel még jobban emlékszem.
Még jobban arra a világra, ahol a lelkek közössége megtartó erő. Ahol nem azért nincs szűkösség, mert az nem a Föld, hanem azért, mert olyan energiában él mindenki önmagaként, ami bőséget hoz létre minden pillanatban.
Amikor anyukám életében láttam azt, hogy a baráti- és lakóközösség milyen módon éli ezt kicsiben, már láthatóvá vált a szeretet ereje. Amikor mindenki ad a másiknak abból, amiből neki sok van, legyen az termény, sütemény, ebéd, idő, figyelem, lakásra, kisállatra vigyázás, ügyintézési képesség stb., akkor elkezd mindenki még nagyobb bőségben élni. A lelkek valahogy elkezdenek ragyogni, megnyugodni, hogy ha „bármi van”, akkor van megtartó tér és erő. Nem úgy, hogy ez bárkinek az erejét elvenné, hanem úgy, hogy ebben a láthatatlan mezőben mindenki lehet önmaga és mindenki élheti a saját életét is.
Kicsiben láttam meg anyukáméknál. Amikor főzött és minden emeleten lévő szomszédnak vitt belőle, amikor a másik szomszéd becsöngetett és a kiskertjéből kosárnyi termést hozott, amikor a másik szomszéd rosszul volt és anyukám vitte be a kórházba, amikor gyógyszer kellett, és a gyógyszertárban dolgozó kiváltotta, és hazahozta a felírt dolgokat.
Kicsiben már megjelent, de a pénzben nem.
Mert a pénz téma még átalakulásra hív sokakat. A tudatos lelkeket is. De aki elkezd önmagaként koherenciában élni, az nemcsak a bőség ezer formáját fogja megtapasztalni, hanem azt is, hogy pénzből is az adott pillanatban mindig bőven lesz több, mint elegendő. És ahogy eljut az elme végleg oda, hogy ez ugyanaz, mint az idő, a tudás, a termés, a sütemény, akkor túlcsordulva tud áramolni oda, ahol szeretettel teremt bőséget.
Nem a felhalmozás lesz a cél a pénzben sem, hanem az áramoltatás. Ez nem felelőtlen költekezés vagy tartaléknélküliség, hanem már egy másfajta tudatosságú pénzmozgatás, ahol nem az „életem végéig elég legyen, annyit gyűjtsek” frekvencia fog rezegni, hanem egy sokkal magasabb energia hat, ami a szeretet tág fogalmát a Földre horgonyozva sokkal inkább fog áramlásban másoknak is adni, mint a pénzvilág régi működését erősítve felhalmozódni.
Nem, ez nem befektetésmentes vagy akár vagyonmentes létezés, hanem az energiák koherens megjelenése minden pénztémában. És lehet, hogy sokkal nagyobb bőséget teremt 20 vagy 50 ezer Forint adott pillanatban való odaadása szeretettel valakinek, mint egy befektetési termékbe való beutalása. Mert amikor a pénzmozgatás örömmel koherenssé válik, akkor fog igazán túlcsordulni nem csak áramlásban ki- és befelé, hanem abban is, hogy sokkal több, mint elegendő fog létrejönni belőle.
Itt is, ebben a világban ebből az energiából, ami most éppen digitális pénz, vagy éppen kriptopénz, vagy bankjegy, vagy érme, vagy miegymás néven és formában jön létre.
Elon Musk nemrég elmondta, hogy 2030-ra nem lesz pénz. Pont azt a világképet írta le, amire emlékeztem. De nem mindegy, hogy ebben ki, hogy éli meg önmagát. Mert ha minden van, nem kell semmiért sem dolgoznod, főleg nem a pénzért, akkor mit csinálsz? Ki is vagy akkor valójában? Ezen elgondolkoztál már?
Hogy akkor, ha minden a rendelkezésedre áll, nem kell javakért dolgozni, azokat megszerezni, akkor az életed valójában mivé formálódik?
Amikor igazán elkezdtem erre az érzetre emlékezni, akkor változtak meg mélyen bennem a dolgok. Nem csak azért, mert minden múlandó és változik, és nem is azért, mert veszítettem el már mindent, hogy megtapasztaljam az anyagtól függés utolsó fájdalmát, hogy le tudjam vetni ezt a réteget. Nem kell, hogy elveszíts bármit is, hogy emlékezz arra, hogy ha elkezdesz a pénzedre úgy tekinteni, mint anyukámék a süteményre, a terményre, a segítségre, hogy van belőle, ezért szeretettel adok velem önazonos módon annyit, ami nekem öröm, hogy adhatom, akkor nemcsak a testedet fogod egy új valóságra emlékeztetni, de egyben az épülő Új Világ egyik fontos résztvevőjévé és építőjévé is válsz.
Most pedig állj meg kérlek és lélegezz egy percig lassan.
Engedd, hogy minden feljöjjön benned és átmenjen rajtad, amit ennek a témának az energiája megmozgat.
Ha pedig van kedved, arra hívlak, hogy ma ezt az új minőséget, ami benned formálódik, horgonyozd le a földi életedben azzal, hogy adsz örömmel a pénzedből valakinek, valahova.
Mindegy, hogy mennyit, nem az összeg és nem is a láthatóság lesz a fontos, hanem a TE új horgonyod, hogy megérezz valamit abból a világból, ahonnan ezeket a sorokat írtam.
Ha az elmédnek könnyebb, képzeld el, hogy az az 500, 1000 vagy bármennyi Forint vagy Euro egy sütemény, amit most sütöttél és örömmel megosztanád mással. Nem azért, hogy segíts, hanem azért, mert van és mert öröm megosztani. Mindegy, hogy kivel.
Lehet a gyereked, a párod, a barátod, a futár, anyukád, apukád, de egy idegen is.
Fontos, hogy ne legyen benne a segíteni akarás energia, pusztán az adás öröme, ezért sem írtam pl. alapítványt vagy rászorulóknak nevezett embereket. Mert ha majd nem így hívjuk őket, hanem úton lévő lelkeknek, akkor az adás energiája is megváltozik számukra, de ez egy másik téma.
Adj olyannak, aki most, ebben a pillanatban a szívednek kedves. És vedd ki az elméd érveit, hogy neki mennyi van, hogy elfogadja-e, hogy mit szól, stb.
Most életek lenyomatát oldod fel ezzel az egyetlen adó mozdulattal.
Majd figyeld magadat miután az „energiacsere” megtörtént.
Ne őt figyeld, aki befogadja. Magadat. Hogy mit érzel, hogy milyen a meződ és csak fürdőzz ebben a transzformációban és abban is, amit elindít majd az életedben.
Köszönöm, hogy ezzel a lépéseddel magadon túl nekem is rengeteget adsz, hogy az a világ, amire emlékszem, a TE lépéseid által is valósággá formálódik itt a Földön.