Amikor meglátom a konyhapulton a hatalmas, bőrös malacdarabot, akkor egy belső derűvel vegyült emberi ízélmény fut végig rajtam. Imádom a ropogósra sült, bevagdalt malacsült ízét, és bár a klasszikus hagyományok szerint a Szilveszter egyik „hozzávalója”, most mégsem az év vége öröme fut át rajtam.
Emlékszem a gyerekkorom „tanult” Szilvesztereire, amikor figyeltem az embereket, hogy ilyenkor mit kell enni, hogy kell felöltözni, viselkedni, hogy a négylevelű lóhere, a malac, a rétes, a lencse és az újévi tiltólistás tevékenységek olyan mélyen gyökeret vertek az emberek hiedelemrendszerében, mint az, hogy a fekete macska szerencsétlenséget hoz, ha balra megy át előtted az utcán.
Mindig kívülről figyeltem ezt a világot. Volt, hogy elsodort, és az elfogadás, a szeretet érdekében igyekeztem nagy erőkkel tettetni a szokásokat, a lelkesedett hangulatot, az éjfélkor felharsanó örömujjongást. Aztán meg ment minden tovább.
Sokszor másnap némi szomorúsággal vegyített depresszív és nyomasztó hangulat lett úrrá rajtam, mint amikor egy mesterségesen előidézett tudatmódosult állapot után másnap próbálsz visszahelyezkedni a való életedbe.
Az emberek észre sem veszik, hogy mesterségesen stimulálják magukat. Ahogy tettem én is sokáig, szokásokkal és egyéb módon is. A csalódás utána garantált.
Nem csak az újévi fogadalmakat illetően, hanem azért, mert igazából teljesen mindegy, hogy milyen dátumot írunk, minden napod csak egy újabb nap a lelked utazása és körforgása világában.
Egy újabb nap, amikor a testedben is létezve hagyhatod, hogy az élet áramlása, az energiád vigyen, vagy erőltetve, akarva, szembemenve a lelked hívásával és számtalan kurflit és kanyart megtéve, a szenvedés körforgásába kerülve végigvonszolod magadat a tapasztalásokon.
Egy újabb nap, amikor igazából nem változik semmi.
Január 1-jén sem. Még akkor sem, ha az írják, hogy már más év van, és most pl. könnyebb, gyorsabb, építkezős, elengedős, lehetőséghozós, befelé forduló, kifelé látható, stb. – a végtelenségig folytathatnánk a tulajdonságokat – lesz.
Nem lesz. Ha eldöntöd, hogy milyen lesz, akkor erőlködni fogsz.
Tervezni, akarni, megfelelni és nem pedig létezni. És legfőképpen csalódni.
Ha pedig az eldöntött dolgot túlteljesíted az elméd által kitalált viszonyítási ponthoz képest, akkor meg be fog kapcsolni az egód, az elméd irányítása, és azt fogja mondani, hogy látod én megmondtam, hogy mekkora király vagy, így kell ezt csinálni, és belekerülsz egy hajszába, ami egyre távolabb visz a lelked útjától. Aztán egyszer csak könnyebb vagy nehezebb módon visszaterelgeted magadat valahogy az útra, de garantáltan rögösebb és rángatósabb életút vár így rád.
Ha egy dolgot döntesz el szívből, hogy ma is önmagad leszel, akkor az elméd először csalódni fog. Nincs cél, nincs kapaszkodó, nincs viszonyítási alap, nincs teljesítmény, nincs látványosság, nincs hangosság, nincsenek villantós földi posztolható dolgok még akkor sem, ha létrejöttek, mert a szívednek nem erre lesz igénye.
Egy dolog marad. Egy újabb nap csak, és a puszta életed a maga hétköznapi egyszerűségében. Bármilyen dátumot is ír a naptár. A lecsupaszított szívbéli valóság az elmének először nagyon puritán. Mert hisztizne a kézzelfoghatóságért. De ha jönnek az újabb napok és meg tudsz maradni az önmagadban levés elégedettségében, elkezd kihajtani, majd kivirágozni egy új világ belőled, ami szépen anyagi téren elkezd megjelenni körülötted mindenben. Választásokban, kapcsolatokban, lehetőségekben.
Minden egyes nap egy újabb nap csak, és minden egyes nap az élet maga, ami zajlik és történik végre benned és általad.
Pont úgy, ami belőled fakad.
Majd egyszer csak észreveszel egy finom rezdülést. Minden nap egyre könnyebb kicsit.
Ez a fajta könnyedség nem eufória. Nem a világ által elvárt lelkesedés és túlpörgés, hanem egy lélek által megélt tehermentes jelenlét. Amikor már nem cipelsz múltat, nem sietsz a jövőbe, nem akarsz megfelelni semmilyen elvárásnak.
És ezek az újabb napok nem azt hozzák már, hogy jön a „nagy áttörés”, amire az elme tudattalanul is mindig vár.
Amit az önfejlesztés, spiritualitás lassan idejétmúlt irányzatai, a motivációs energiákra épülő módszertanok és guruk képviselnek. Hogy majd ezt meg azt csinálod, és jön az áttörés. Párkapcsolatilag, anyagilag, életminőségben.
Nem lesz áttörés. Egyszerűen az történik, hogy nem lesz többé visszahúzás.
Megszűnnek szépen azok a dolgok, amik a lelkedet a valódi életed megélésében visszahúzták, korlátozták.
A minták, a szokások, a hiedelmek, a kapcsolatok, a döntések. Szépen lehullanak, mint a fákról az elszáradt levél, és a lelked végre fellélegezve tud a puszta emberi létezésben megélni egy újabb napot.
Ez a megélés pedig elkezdi megmozdítani az életet benned és körülötted. Nincs szivárgás, te vagy önmagadban, és feloldódik a földi idő kötése, a naptári dátum már csak egy szeretetteli földi keret marad érzelmi kötelék nélkül, és ami benned, és körülötted mozdul, az nem áttöréssel teremt, hanem egyszerűen az élet kinyílik belőled a Földön, mint egy virág.
Ez hozza az elmén túli élményeket, a szívedhez, a lelkedhez igazodó bőséget és mindent. Mert az energiád él és teremt… ha engeded, hogy minden nap csak egy újabb nap legyen önmagad szeretetteli megélésében.
Ahogy a malacsült ropogósra sül, elképzelem a számban a roppanós bőr és a puha, omlós hús ízét, és már nem arra gondolok, hogy de jó, hogy vége az évnek, hanem arra, hogy az életem folyójában ma is egy olyan szakaszon áramlottam, ahol csak hagytam, hogy ma is egy újabb nap legyen, ahol a szívem, a lelkem összhangban a testemmel azt és úgy élhette meg, ami igazán én vagyok. Minden érzelmével, döntésével, élményével együtt.
2026-ra azt kívánom, hogy életed minden napja legyen csak egy újabb nap a lélekfolyód csodás szakaszán, ami nem áttörést hoz, hanem végre mered az életedet pusztán csak megélni! A csodák itt kezdődnek majd…