Vagy akár kérdezhetnénk azt is, hogy
Mire lesz ez jó neked?
Mit fog ez hozni neked?
Mi ennek a haszna?
Rengeteget hallottam az életemben ezeket a mondatokat gyerekkoromban.
Amikor misztikus, megmagyarázhatatlan történetekről vagy a test anatómiájáról kértem könyvet gyerekként, akkor is beszivárgott ezen mondatok energiája.
Gyerekként megtanultam azt, hogy a világban akkor tudsz boldogulni, ha tudod előre, hogy amit csinálsz, tanulsz, nézel, hallgatsz vagy bármi, amivel kapcsolatba kerülsz, annak van ÉRTELME, HASZNA, és tudom, hogy mit kezdek majd vele.
Feszengtem sokat, mert mást éreztem a valóságom igazságának. Nem éreztem a földi időt magaménak, egy keret volt, amiben élt a testem, de a lelkem, a szellemi részem időtlen módon kapcsolódott sok mindenhez már akkor is. Pontosan tudtam, hogy mikor kerülnek olyan üzenetek az életembe, amik a Földön jövőnek hívott térből jöttek, és azt is, hogy ha hagyom, hogy az energiám vigyen, akkor egyszer majd minden értelmet nyer, egy magasabb nézőpontból biztosan.
Ma már végre nem kell, hogy tudjam, hogy mire lesz jó valami vagy hogy lesz-e HASZNA.
Mert minek van haszna?
Az elme szerint a tanult programok alapján nagyjából annak, ami pénzt hoz, amivel karriert építesz, amivel másoknak jót teszel, amivel építed az életedet, stb.
A sort folytathatnánk, így most arra kérlek, hogy állj meg egy pillanatra és magadra hangolódva nézd meg, hogy szerinted minek van haszna a te életedben? Neked mi a hasznosság vagy értelem?
Nemrég egy állatokról szóló poszt alatti kommentekben is megfigyeltem, hogy az emberek többsége mennyire a hasznosság alapján ítéli meg a világot. Egy aprócska halról írták, hogy mi haszna van.
Rengeteg olyan emberrel találkoztam már, akikben a legnehezebb és legterhelőbb érzéseket az okozta, hogy a saját lényüket vagy azt, amit csináltak nem élték, tekintették értelmesnek vagy hasznosnak.
A megengedő, örömteli jelenlét az életünkben nem igényel hasznosságot.
Most olvasd el még egyszer a fenti mondatot kérlek.
A hasznosság, az értelem maga a létezés.
És ebben a létezésben minden egyes mozzanat a létezés eleme, része, és ahogy a természetben is, akkor tud az az élet kibontakozni, amire te hívtad magadat emberi testbe, ha engeded, hogy testeden keresztül érezd, éld örömmel a pillanatokat.
Igaz ez mindenre.
Ha neked az okoz örömet és tölt, hogy papírból origami madarakat hajtogass egész délelőtt, az lesz az a momentum, ami a legtöbbet tesz hozzá az életedhez és a nagy egész örömteli létezéséhez is.
Az energia ott torzul, ahol az elme kicsúszik a jövőbe és mindenben célt, értelmet keres, mindenhez elmekorlátokkal szegélyezett hasznosságot rendel.
Pár hete Párizsban egészen véletlenül tévedtünk be életem egyik legizgalmasabb kiállítására, a XIV. Lajos korabeli szőnyegkiállításra, ahol megnézhettük a világ egyik legnagyobb szőnyegét, amit maga a Napkirály rendelt meg magának.
20! évig készítették.
Mi értelme volt, azon túl, hogy most megtekinthető pár száz év után is a nagyjából 100 m hosszú és 10 méter széles szőnyeg?
De most eszembe jut a spanyol tengerparton minden este hatalmas homokvárat, vagyis inkább homokkastélyt építő művész. Mit gondolsz, nála hogy jelenik meg az értelem és a „mire lesz ez jó” téma?
Csak érezz bele kérlek és figyeld meg, hogy az elméd milyen válaszokat dob, mert ott lesznek az elméd világának kincsei, amik lehet, hogy visszatartanak a jelenbeli öröm megélésétől.
Nemrég egy ügyfélnek meséltem, aki a szívében dédelgetett tevékenységben még megtorpant egy kicsit, hogy mi történik akkor, ha az elménk már nem vetít ki értelemben, hasznosságban mérhető jövőt, hanem mer a test jelzései alapján csak úgy megmerítkezni a jelen örömében.
Mert a létezés nem lineáris, még ha annak is tűnik.
Sokszor nem azonnal, hanem több síkról megtámogatva és később állnak össze a dolgok, ha hagyjuk a megengedő öröm állapotában menni az életünket.
Volt egy régi évfolyamtársam, akivel a jogra jártunk együtt. Már a harmadik diplomáját csinálta gazdasági-jogi téren. Az egyetem után két évvel kapott karácsonyra egy szappanfőző készletet és a gazdasági vezető pozíciójában a saját örömére elkezdett szappanokat készíteni.
Jó 15-20 éve már saját márkája és reformboltja van Pécsett, és csodásan kivirulva önazonosan éli az életét tele szeretettel és örömmel.
Valószínű akkor, amikor elkezdett szappant készítgetni ,nem ugrott előre az elméje időben 10-20 évet, hanem hagyta menni a folyamatokat.
Ahogy én is teszem már jó régóta és van olyan dolog, ami most akár 10-20-30 év után nyer értelmet, hogy miért is okozott nekem örömet. Csak korábban még sok volt az elmekorlát, így kellett tenni egy-két kanyart, hogy a lényem arra az útra terelgessen, ami az enyém.
Ami a te utad, az így is, úgy is a te utad. Nem másé. Nem kell elmével akarni. Nem kell értelmet és hasznosságot keresni benne, mert ha megengedő örömben élsz, annak következményeként a léted, mindaz, amit sugárzol, amit élsz, óriási érték és haszon lesz a világnak.
De nem az elme mércéje szerint.
Egy magasabb síkú mérce szerint, de ami örömmel jön létre, legyen az egy buborékfújóból kifújt buborék amit mosollyal nézel a napfényben a gyerekeiddel, az a világ fontos pillanata.
Ne az értelmet, hanem az örömöt kövesd.
A lényed nem fog tévútra vinni, még ha fél is az elméd tőle.
Minden örömpillanat, ami azon túl, hogy önmagadként vagy benne és energiát ad, a jövőd egy fontos építőkockája lesz. Bármi legyen is az.
Legyen az egy pihenéssel töltött nap, egy szeretetteli ölelés, amit egy nehéz pillanatban adsz valakinek, egy könyv, ami beszippant, egy film, ami kikapcsol.
Minden ilyen pillanat egy csodásan szőtt szőnyeggé, az életed szőnyegévé fog összeállni egyszer, amire ha visszatekintesz majd, akkor azt fogod mondani, hogy éltél.
És a visszatekintésben nem a vagyonodat fogod összeszámolni, nem az eladott termékeket, nem azt, hogy mennyire voltál hasznos, mennyi értékes dolgot csináltál, hanem azt, hogy hogy éltél emberként.
Az elme fogva tart.
Amíg mér, másokhoz, hatáshoz.
Amikor már nem gondolkozol, hogy az adott pillanatban az, amit csinálsz, mire lesz jó, mit fog hozni, hanem hagyod, hogy a tested, az energiád vigyen és beleengeded magadat a pillanat áramlásába, örömébe, akkor az élet elkezd a tenyerén hordozni.
Reggel leültem a géphez és mellettem lévő könyvre pillantva azonnal tudtam, hogy a kezembe kell vennem.
Hagytam, hogy mozduljon a test, hogy vigyen az érzés és 100 oldalt elolvasva éreztem, hogy most leteszem. Nem gondolkodtam, hogy mire lesz jó, hogy mit fog adni, hogy kezdek-e vele valamit.
Megéltem a pillanat örömében azt, hogy áramlottam. A könyvvel és a pillanattal is.
Amikor nehéz napom van, mert az idegrendszerem régi minták utolsó lenyomatát engedi el, akkor a testem ólomnehézségű. Az elmém tompa, a lelkem pihen, és a csenden túl az igazi semmire vágyom. Az idegrendszeri „reset” ilyenkor úgy visz a folyamatban (mert a teremtésre és az örömre vagyunk kódolva), hogy bármilyen lehúzó érzelmek és gondolatok jönnek ilyenkor, előbb-utóbb olyan dolgok felé áramlik a test, ami az öröm felé visz.
Ilyenkor szoktam lustán filmet nézni, meleg teát inni, és tudatosan figyelek a kifelé kapcsolódásra is, hogy minél hamarabb visszahangolódjon a rendszerem a normál működésbe.
Ha mindenben eredményt, értelmet, hasznosságot keres az elme, az rendkívül mértékben megterheli a testet és az idegrendszert.
Generációk lettek erre programozva.
Az öröm nem bűn. Az öröm az erőforrásod.
Amikor elkezdesz finoman az öröm felé mozdulni a hétköznapokban, akkor az elme először narrálni fogja a történéseket. Hozza a régi programot.
Hogy miért nem osztod be jobban az idődet…
Hogy miért nem dolgozol többet…
Hogy miért nem csinálsz valami hasznosat végre…
Hogy miért nem kezded már el ezt meg azt…
És mellette a régihez való ragaszkodás harcában jön a jól ismert félelemkeltéssel:
Hogy lesz ebből az, amit akartál…
Hogy lesz ebből pénzed …
Mi lesz, ha senkinek sem kell, nem fog tetszeni az, aki vagy, amit csinálsz…
A tested, a lelked pedig már rég tudja a választ. Mert benned elkezd egy idő után nyugalom lenni. A test, az izmok puhulnak, a feszültség helyét felváltja a lazulás.
A lelked elkezd emlékezni egy belső igazságra, ami még csak belül van, mert a külvilág még nem tudott igazodni a megváltozott energiádhoz.
A semmi átmenetében hullámokban jön az elme egyre csendesedő, de még sokszor kínzó hangja, de valahogy érzel már valamit. Valamit, amire mélyen mindig is emlékeztél.
Mert a lelkednek jó. Sokkal jobb, mint eddig, még akkor is, ha világban mást látsz.
A megengedés pedig egy újratanulás és újraemlékezés részeként elkezdi lépésről lépésre szőni életed csodás szőnyegét, amiben minden egyes szál már az öröm fonalából formál egyszer majd értelmet nyerő mintázatot.
És ez elég.