Miért nem csinálsz coach képzést? Miért nem nyittok pizzázót? Miért nem csinálsz ebből kurzust, posztot, anyagot stb.? Miért nem? Miért nem?
Ezerszer hallottam már az életemben, amikor a velem kapcsolatba kerülők érzékeltek tudást, élményt stb., hogy miért nem csinálok ezt vagy azt?
Igazából bármibe belekezdtem, minden ment és minden jól is ment.
És a világ sokszor azt gondolta körülöttem, hogy akkor ezzel kell valamit kezdenem.
Ment a matek is. De nem lettem matematikus. És ment még mellette sok minden is.
Az egyetemen csak azért mentem a mások által nehéznek tartott számvitel szakirányra, mert annyira utáltam az akkor még Közgáznak hívott intézménybe járni, hogy ami a legkönnyebben ment, gondoltam azzal a saját világomban elszórakoztatom magamat.
Aztán kaptam kitüntetést, meg mindent, de elveszett a varázsa. Betöltötte a funkcióját, hogy túléljem az egyetemet. Mindenki hülyének nézett, a diáktársaim és a tanárok is, amikor egyedül én nem jelentkeztem szinte a BIG4-nak nevezett nagy könyvvizsgáló cégekhez a diplomaosztó előtt.
Nem tudtak volna annyit fizetni, még ha mindig is élt a társadalomban a „van az a pénz” mondás, hogy én oda menjek „rabszolgának”. És már zárt volt bennem a tudás is, és jó két év alatt ki is futott, amikor megpróbálkoztam azzal, hogy kezdjek vele valamit, de azon túl, hogy jó voltam benne, nem izgult fel egyetlen sejtem sem már.
A pénzügyi világban pedig az hozott több száz embert körém, hogy nem értették, hogy honnan tudom, amit tudok és hogy adom át így, amit tanítani sem lehet. Nem tudtam rá válaszolni, jött.
Folyt ki és vonzott kicsit és nagyot, időset és fiatalt, és nálam 20-30 évvel idősebb üzletemberek gyűltek körém, mert azt mondták én valamit tudok, amit ők nem.
De amint évekkel később lejárt az idő, a lényem más irányba hívott. Oda, amit a pénzvilágban mindig titokban, de ösztönből csináltam. Valahogy mindig önmagukra hangolódtak az emberek, valahogy mindig az útjukra kerültek és igazából amikor a brókercég tulajdonosa megtudta, hogy sokan miattam járnak az üzleti rendezvényekre, ott indult el a pokol, mert az emberi irigység és féltékenység nagy úr, ha alacsony önbecsüléssel és ravaszsággal párosul. Pár milliárdos forgalom azért még jött a tudásom által, majd elnémultam. Évekre.
A lényem pihent és túlélt, mellette remélte, hogy egyszer majd lesz jobb és más, mint ami eddig volt.
A mélység odáig vitt, hogy a végén már azt sem hittem el, hogy tudom, amit tudok és megtanultam, nemhogy azt, amit nem itt tanultam, hanem hoztam.
Már semmiről nem hittem el, hogy nekem valaha menni fog, és csak sírtam, sírtam, hogy régen bármi, amihez nyúltam arannyá vált.
Aztán ahogy kezdtem éledezni, megláttam, hogy az üzleti világban mindenki mindenből bizniszt csinál.
De akkor, hogy lehetek én ennyire szerencsétlen?
Majd a kontroll elengedése után jött a fordulópont.
Maguktól kezdtek megjelenni körülöttem emberek. A forma mindig később alakult ki.
Jött egy impulzus és a forma hozzá igazodott. De még mindig csodáltam azokat, akik bármit is tanultak, olvastak azonnal pénzzé, üzletté tették. Pedig éreztem, hogy felszínes sokszor a tartalom, de a lelki és anyagi mélyponton nehéz volt elhinni a bennem lévő tudás értékét, nemhogy még kifelé engedni.
Az út pedig egyre tisztábbá tett sok mindent. Ahogy a földi függőségek hálójából fejtettem ki magamat, más színezetet kapott minden, amit tudtam vagy tanultam.
A tudás, legyen az tanult vagy hozott, nem biztos, hogy azért van, hogy azonnal átadd vagy üzletet építs belőle.
Ezt most olvasd el kérlek még egyszer:
A tudás, legyen az tanult vagy hozott, nem biztos, hogy azért van, hogy azonnal átadd vagy üzletet építs belőle.
Azért, mert valamit tudsz, nem jelenti azt, hogy csinálnod is kell az adott dolgot, azt meg főleg nem, hogy azonnal világgá kell kürtölni posztban, anyagban, vagy azonnal vállalkozást kell rá felhúzni.
Az elme sokszor validálni akarja a tudást, a létezést.
„De hát ezt tudom, akkor hozzunk létre belőle valamit.”
„Ezt tudom, akkor kötelességem átadni, megmutatni másoknak.”
A lelked pedig sokszor pont nem erre hív. A szíved nem ezt súgja és a tested is zár.
Ha mész az elme által elvárt úton, akkor fogsz létrehozni sokszor csodás dolgokat, de rengeteg energiába, időbe, fog kerülni.
A tested kifárad, és erre az elme még hozza is válaszul, hogy
„Látod milyen jól megdolgoztál érte? Még jó, hogy elfáradtál.”
Kifelé pedig sokszor ennek fellángolás hatása van. Biztos láttál már a social mediában sok olyan embert, aki hallott, tanult valamit és azonnal posztok, anyagok, kurzusok lettek belőle.
Nem hagyta leülepedni, nem hagyta magában érni, hogy megérezze, hogy az, amit hallott, olvasott, tanult, az az útján milyen minőségben fog építőkocka lenni.
Amikor a létezés örömében tanulsz, kapcsolódsz az információkhoz, akkor azok nem akarnak azonnal kifelé áramlani a földi síkon. Mert nem fog jönni a késztetés sem, hogy azonnal adj vagy mutasd az új információt, vagy igazold az értékességedet vele.
Az információk érni fognak.
Benned, egyre mélyebben.
És lesz köztük olyan, ami csak mélyemlékeztető funkciót fog betölteni.
Nem azért kerül az utadba az adott könyv vagy kurzus vagy bármi, hogy vállalkozást építs rá, belőle és azonnal kifelé add, hanem azért, mert még mélyebben fogsz emlékezni általa önmagad újabb rétegére.
Nekem sok ilyen téma volt az életemben, amiről soha nem posztoltam és vállalkozást, kurzust sem építettem rá.
Ilyen volt pl. a Breathwork, de sok olyan üzleti, management, stratégiai, spirituális, healing, befektetői, és egyéb kurzusok, könyvek és végzettségek, amik nem a külvilágnak szóltak, nem jelennek meg leírásokban, honlapon, mert az volt a funkciójuk, hogy emlékezzek önmagamra, mélyebben és tágabban.
Ne rohanj, ha tanulsz vagy olyan információ érkezik hozzád, ami felvillanyoz.
Hagyd ülepedni a dolgokat, hogy érezd, hogy mi lesz az funkció, amit be fog tölteni.
Lehet, hogy csak az öröm. A puszta örömöd miatt tanulod.
De az is lehet, hogy hív és nem fogod jó ideig tudni, hogy miért, csak mész a könyvvel, a kurzussal stb.
Ha bekapcsolna a késztetés, hogy azonnal továbbadd, csak tedd fel magadnak a kérdést:
Mi a valódi célom azzal, hogy ezt megosztom, továbbadom?
És a szíved válaszát figyeld, mert lehet, hogy nem is a szíved válaszol, hanem az elméd.
És mondani fogja, hogy sok embernek segítesz vele, mert milyen sok embert fog érdekelni, meg ha nekem segített másnak is fog, meg milyen jó üzlet ez, mások is mennyit keresnek vele, meg stb. stb.
Na ilyenkor csak engedd ki, ami jön. Ne ítélkezz magad felett, csak engedj ki minden gondolatot.
Mert a szív érzésben fog válaszolni, ha a gondolatok kifutottak.
A szív vagy nyugodt lesz és nem mozdul, mert akkor integrálja még a dolgokat és később mutatja meg, hogy kell-e ezzel kifelé kezdened valamit.
Vagy zárt lesz és azonnal mutatni fogja, hogy hát figyelj, drágám, ez most akármennyire is szeretné az elme, nem azért van, hogy identitást, kurzust, egót vagy brandet építs belőle.
Most is olvasok egy könyvet. Visz és áramlok vele. Mintha a tengerben úsznék.
Régen, amikor az elmém még főnök volt, euforikus lelkesedés lett volna úrrá rajtam, és pillanatok alatt, ha akartam volna, született volna 20-30 poszt a témából.
De nem én lettem volna. Csak egy valós információ, ami nem belőlem folyik ki integráltan, hanem a lelkesedés és az elme kifelé kapcsolódási igénye miatt egy illúziókeltő identitás építését szolgálta volna.
Most úszom az információkkal mindig. Mint egy energiatengerben, fürdőzöm, és azt figyelem, hogy mi mozdul bennem érzetben. Mi ülepedik. Érzem, hogy mikor kell letenni és hagyni, hogy dolgozzanak az olvasottak vagy ha kurzusról van szó, a hallottak.
A mostani kurzusomat egy hete nem vettem elő. Az első négy modul ülepedik.
Nem sietek, mert nincs hova. Nem hajt semmi, én sem magamat.
Nem fontos, hogy mikor lesz meg, mert érik bennem a tudás, ami a jelenlétemben már ott van, bárkivel kapcsolódom. Szavakban meg annyi és pont úgy jelenik majd meg, ami igazán én vagyok. Nem fontos, hogy kinek és minek tartanak, hogy okosan szólalok-e meg, hogy látják-e, hogy mennyit tudok.
Mert amíg ezek hajtanak, addig nem tud benned igazán leülepedni az információ.
20 éve több száz önismereti és üzleti könyvet elolvastam. Aztán egy 10 éve több banános-ládányit elajándékoztam. Betöltötték a funkciójukat.
De az volt az az időszak, amikor végig rohantam mindenen. Nem adtam időt sem magamnak, sem annak, hogy az értésen túl hasson rám mindaz, amit olvastam.
Kerestem a Szent Grált és volt sok hú, meg ha, meg de jó élmény, miközben olvastam, aztán az életem meg ment a szakadék felé.
Érezz bele, hogy mikor mennyi dolgot szeretne a tested, az egész lényed befogadni.
Legyen az bármi, amit tanulsz vagy olvasol.
És adj időt, hogy ülepedjenek a dolgok, mert nem, nem lesz mindenből biznisz, kurzus, és nem lesz mindenben késztetésed majd, hogy továbbadd a világnak, mert az egyik legnagyobb tévhit az, hogy azt, amit tudsz, köteles vagy továbbadni.
Nem vagy köteles semmire. Mert ha kötelességnek érzed a tudás átadását, legyen az bármilyen lelkes elmeérvbe csomagolva, el fogsz fáradni, és a szavaknak sem lesz ereje, sőt, az egész lényedben lesz egy diszharmónia.
Csak figyeld meg, ha felmész a social mediába, hogy hol érzékeled ezt az elcsúszást. Hogy hol van az, amikor valaki beszél valamiről, de az igazán nem az övé. Nem azért, mert lopta vagy másolta, hanem mert nem beépült, leülepedett információt ad át, és nem is kéne, hogy azt ő adja át, mert nem erre hivatott még akkor sem, ha az információval egyetért vagy tudja.
Ellenben azt is fogod érezni, ha valakiből az „folyik” és annyi, amit az igaz és szívbéli léte kíván. A többi az energiája által fog átjönni.
Nézd csak meg akár a táplálkozási, mozgással kapcsolatos vagy akár az energetikai témákkal foglalkozókat, de nagy divat a vállalkozók fejlesztése vagy most már az idegtudomány is, ahogy egy jó 10 éve felduzzadt a coachok piaca is.
Emlékszem, pár éve megláttam egy reggeli műsorban egy műsorvezető hölgyet, akit vendégként hívtak be, mert az volt a téma, hogy a Yale Egyetemen végzett és most milyen fantasztikus coach bizniszt épít.
Lesokkolódtam. Mert azt a kurzust én is megcsináltam a Yale-en, de nem hogy coach végzettséget nem adott, hanem mindösszesen egy pár hetes szuperértékes anyag volt. Az elvégzésről persze mindenki kapott Yale-es Certificate-et, de igazából ettől senki nem lett több vagy kevesebb.
Ellenben a tv-ben ki volt írva, hogy XY a Yale-en végzett.
Na. Ennyi. Én nem végeztem a Yale-n. Csak pár jó kurzust megcsináltam ott, de nem sokat beszéltem róla, és nem is azért kellett az a tudás, hogy utána hirtelen egy újabb eladandó anyag legyen belőle mindösszesen a saját szavaimmal átadva.
Emlékszem, hogy 10 éve, amikor egy 1 éves amerikai coach képzést csináltam, elkezdtem követni egy magyar hölgyet. Akkor még nem tudtam, hogy nem véletlenül rezonáltam rá. Egy puszta véletlen folytán, az amerikai hölgy egy fotóján ismertem fel, hogy ő is nála tanul. De titkolta. Mert itthon szó szerint lemásolta az anyagokat, még a design is ugyanaz volt, még az akkor CD-n kiadott meditációs anyag borítóképe is.
Puff. Ennyi. És a férjem meg mindig mondta, hogy ez a nő hamis. Valami nem stimmel vele. Éreztem, de nem tudtam, hogy miért. Aztán persze kiderült.
Na, most már jó sok szálat érintettünk, de a lényeg az, hogy nem minden tudás kívánkozik majd kifelé belőled, ha megadod magadnak a csendet, a nyugalmat, az időt, hogy ülepedjenek a dolgok.
A tudatosság mély és egyben magas szintje az, amikor egyre jobban ráérzel arra, hogy a világodban, ami a belső csendedben van leginkább a középpontban, milyen csodás megélni puszta örömből vagy emlékezésből valamit.
És nem kell tudnod, hogy mi lesz belőle. És lehet, hogy kifelé semmi.
De a lényedben már ott lesz minden tudás, akkor is, ha meg sem szólalsz.
Nem jön a bizonyítási vágy a külvilágnak, hogy mutasd, hogy te ezt is tudod.
Mert összhangban és harmóniában leszel önmagadban mindennel.
Ami pedig kikívánkozik, abban semmi, az égadta világon semmi klasszikus motiváció nem lesz.
Egyszerűen túlcsordul benned az energia, mert koherenciában vagy, és mozdulni fog a test, és vele az elme is.
Jön egy poszt. Jön egy kurzusötlet. Jön egy könyvanyag. De minden érik benned.
És ahogy az impulzusok erősödnek a szívből, ráérzel mindennek az időzítésére.
A földi naptár csak egy keretté válik, ami nem ketrec, hanem egy áramlási keret.
De a saját kereteden belül szabadon és kreatívan folyatod át magadon az energiát, és ha kikívánkozik, akkor kifelé. Ha nem, akkor sincs semmi, mert ott van minden benned és nem több vagy általa, hanem igazabb.
Az ilyen áramlós élet pedig nem fárasztó.
Az áramlós életben a létezés önmagában tudással telített, függetlenül attól, hogy az látható, hallható, vagy sem.
De mindenképpen érzékelhető.
Ha tudsz valamit, és a tested, a szíved nem nyílik, nem „kell” teremtened a tudásoddal.
A „kell” az elme kényszere.
Az igaz úton a tudásod olyan része fog kifelé áramlani, ami könnyed, öröm, és energiát ad.
Amikor ez nincs vagy megszűnik, nem vagy kötelezve a további adásra.
Mert megszűnik a külső, programozott adási kötelezettség és a belső nyomás is, mert már nem kell igazolnod kívülről az értékességedet.
A tudás nem azért van benned végtelen formában, hogy „kihozz” belőle valamit, hanem, hogy megtapasztald önmagadat szabadon az erőd végtelenségében.
A szabadsághoz úgy is jogod van, hogy érzed a testeden keresztül, hogy mi szólal és formálódik általad, legyen bármilyen szerteágazó is a tudásod.
A létezésed önmagában érték, függetlenül attól, hogy mit tudsz és ebből mit adsz át.