Amikor nem tudod, hogy meddig élsz
Tegyél félre annyi pénzt, hogy életed végéig elég legyen!
Tegyél félre annyi pénzt, hogy megélj a hozamaiból!
Tegyél félre annyi pénzt, hogy finanszírozza a nyugdíjas éveidet!
Szinte beégették az agyam mély rétegeibe ezeket a mondatokat, amikor pénzügyi tanácsadóként elkezdtem pénzről, pénzügyi stratégiáról beszélgetni emberekkel. Emlékszem volt egy ábra, akkor életútábrának hívták és szó szerint meg kellett tanulni, hogy hogy kell lerajzolni, hogy miket kell kérdezni, mondani az ügyfélnek. A beszélgetés és az ábra célja az volt, hogy az alany rádöbbenjen arra, hogy mennyi minden nincs megoldva az életében, elkezdjen félni, hogy mi van, ha valami történik, és nem lesz rá pénze, és szinte azonnal lépéseket tegyen, azaz lehetőleg még a beszélgetés végén, de legkésőbb 48 órán belül kössön egy szerződést. Belénk égették, hogy le-kell-zárni, mert különben nem fog dönteni.
Fantasztikus előadásokat tartottam arról, hogy hogy kell ún. eladási beszélgetést csinálni, nőtt is a forgalom a cégnél, csak éppen én nem tudtam alkalmazni. Mert a lelkem ellen volt minden eleme és mozzanata. Nem az öngondoskodás vagy az, hogy a pénzzel lehetőleg jobb lenne magasabb tudatossággal bánni, hanem a módszer, az elv és a szabályok.
Félelemből pénzügyi döntést hozni mennyire jó energia?
Félelemből félretenni abban a tudatban, hogy végig rettegjük az életünket, hogy mi van, ha egyszer majd nem lesz és még így is kevés, amit félreteszünk, és ha nem küzdünk jobban és nem kötünk több szerződést, akkor nyomorogni fogunk, hát nem egy boldog életet vetít előre.
Nem mellesleg jók a statisztikák, meg az is, hogy ha valaki sokáig él, biztos, hogy jó lenne élete utolsó időszakát nem azzal tölteni, hogy azért kell dolgoznia, hogy megéljen, DE
tudja valaki, hogy meddig fog élni?
A lelkem mindig is azt súgta, hogy a minősége, a megélése nem lesz mindegy annak, amit itt töltök a Földön. Mert még én sem tudom, hogy meddig leszek itt, bármennyire is érzékelek egy csomó mindent. De talán jobb is.
Mert játsszunk egy kicsit.
Ha tudnád, hogy úgy születsz, hogy a születési anyakönyvi kivonatodba belepecsételik a halálod dátumát, akkor másképp bánnál a pénzeddel?
Ha mondjuk kapnál egy dokumentumot, amibe bele van írva, hogy
Született: 1983.06.17.
Távozik: 2035.11.18.
Földi élet tartama: 52 év
akkor máshogy döntenél?
Játssz egy kicsit!
Lehet, hogy az elmédet le fogja sokkolni a dolog, de legalább kizökkensz az eddigi keretekből.
Vagy mi van, ha ez van odaírva:
Távozik: 2073.07.02
Földi élet tartama: 90 év
Máshogy döntenél?
Mit csinálnál MA másképp?
Pénzügyi körökben, ha tanácsadóval, közvetítővel találkozol, a legtöbben azt a szemléletet fogják képviselni, hogy tegyél félre, fektess be ezért, meg azért.
Mi van, ha elkezdünk más síkról ránézni a dolgokra?
Mi van, ha a pénzzel való bánásmód elkezd úgy megnyilvánulni az életedben, aki igazán vagy.
Mert mindenki más útra hivatott.
Lélekként biztos.
Ha a földi, anyagi szabályokat tömegek konformizáltan elkezdik követni, akkor lesz, akinek bejön és lesz, akinek nem, de biztos, hogy sokaknak fog hasonló eredményt hozni. Anyagi síkon biztos.
De mi van a lelkeddel? Mi van azzal, hogy mit élsz meg közben?
Van egy nagyon elterjedt pénzügyi személetmód. Könyveket írnak róla, csoportok, közösségek szerveződnek a filozófia köré. Ez pedig a FIRE, Financial Independence Retire Early. Azaz minél hamarabb érd el az anyagi függetlenséget és menj nyugdíjba, élj meg a befektetéseidből.
Szuper. Ehhez viszont az kell, hogy a lehető legjobban visszafogd a kiadásaidat és a legtöbbet befektesd. Vagyis mindaddig, amíg a célodat el nem éred, szinte minimális szinten tartsd az életszínvonaladat, ne költs nem szükséges dolgokra. Van, aki tud így élni és csodás, hogy hatalmas pénzösszegeket felhalmoznak befektetésekbe, miközben éveken keresztül a legszigorúbb módon visszafogják a kiadásaikat. Számomra ez elképzelhetetlen.
Mert az élet- és lélekminőségemhez nem passzol. Egyszerűen nem okozna boldogságot még akkor sem, ha a késleltetett örömmel próbálnám racionálisan leérvelni, hogy miért jó az, hogy nem megyek szinte sehova, mindenből a legolcsóbbat és minimálisat veszem, hogy később legyen egy olyan vagyontömeg, amiből majd élek.
Ha élek. De mi van, ha nem?
Mi van, ha nem jön el az az élet, és nem a pénzösszeg mennyisége, hanem amiatt, mert hamarabb kicsekkolok innen. Mi van, ha már holnap sem lesz?
Épp tegnap mesélte az anyukám, hogy egy nagyon kedves ismerősünk, egy férfi, előtte nap reggel egyszerűen csak lefeküdt a kanapéra, majd pár perc múlva nem élt. Tüdőembóliát kapott. Tervei voltak, aktív volt, egy csupaszív lélek volt, aki a közösség vidám és szerves tagja volt. Kiskorom óta ismertem. Mondhatnánk, hogy biztos nem így tervezte ő sem.
Ez az emberi megközelítés. A lélek pedig pontosan tudja, hogy mit tervez és miért. Kérdés, hogy az emberi lényünkkel összehangoltan éljük-e meg önmagunkat.
Nem azt mondom, hogy ha nem tudjuk, hogy meddig élünk, akkor bánjunk felelőtlenül a pénzzel, éljünk csak úgy bele a nagyvilágba. Korántsem.
A pénz mozgatása a lélekkel összhangban a racionális világban viszont egy teljesen más minőség, mint pusztán azt az instrukciót követni, hogy tegyél félre annyi pénzt, hogy életed végéig elég legyen.
Még akkor is, ha valaki csillivilli ábrákon lerajzolja neked, hogy ha élsz mondjuk az aktív éveid után még 10-20-30 évet, akkor a havi költésekkel felszorozva hány 100 milliót kéne összeraknod.
Szép a matematika, de a lélek nem ábrát rajzol, hanem szabadon szeretne élni emberi testben is.
A szabadság pedig elsősorban nem az összerakott pénz mennyiségétől fog függni még akkor sem, ha bármilyen pénzügyi tanácsadó ezt mondja neked.
Láttál már olyanokat, akiknek sok pénzük volt, de nem voltak szabadok? Kérdés az, ugye, hogy miben?
Volt, aki semmiben. Időben sem, döntésekben sem.
Amíg a szabadság az anyagi függetlenséghez van az agyban horgonyozva, addig mindig tudattalanul is azt fogod gondolni, hogy akkor leszel szabad, ha sok pénzed lesz.
Aztán hajtani, kergetni fogsz egy illúziót. Szakmai útban, vállalkozásokban, mindenben az a döntés fog hajtani, hogy minél több pénzed legyen. Finom kis répa ez, amit, ha jó sokáig magad előtt lógatsz, akkor egyszer csak azt veszed észre, hogy elmúlt az élet. Vagy szembesülsz azzal, amit én a családomban éltem meg huszonévesen.
Hogy végig néztem apámat, ahogy 17 évig reggel 5-től este 6-7-ig dolgozott, felépített egy 50 fős céget a nulláról, végzettség, nyelvtudás nélkül, csinálta, vitte. Majd, amikor megfogalmazódott benne, hogy ki kéne szállni, akkor kapott egy diagnózist, hogy van 11 hónapja hátra.
10 éves voltam, amikor a céget megcsinálták. Minden ennek volt alárendelve. December 23-án a szüleim mondták, hogy sajnos még nem vettek karácsonyi ajándékot sem, és mivel másnap még délig nyitva vannak a boltok, elmehetünk venni valamit. Boldog voltam attól a görkorcsolyától, amit akkor kaptam, mert apámmal mentünk el az áruházba megvenni. Emlékszem a mai napig a színére és az érzésre, amikor felvettem. Nem az árára. Az érzésre, amit az élmény adott apámmal, és amit ettől az élménytől kaptam.
A lélek ezeket a pillanatokat tárolja. Nem a bankszámlád egyenlegét. És a lélek pontosan tudja azt is, hogy ha átértékelődik benned a pénzhez való viszony, akkor mindig bőségben fogsz tudni élni, mert a bőség lélekminőség formájában fog érkezni hozzád. És ehhez megjön a pénz is, ami csak közvetíti ezt a minőséget.
Amikor a pénzügyi nehézségekből álltam fel, még mélyen élt bennem a “tegyél félre a nyugdíjadra pénzt” program és mellé pedig begyökeresedett az, hogy majd, ha több pénzem lesz, akkor tudok csak utazni. De szép kis korlát. És nem utaztam. Pedig az én lélekutamon az utazás nem élmények hajszolása, hanem energiaforrás és önmagammal való mélyebb kapcsolódás. Az agyam azonban nem engedett. Hiába láttam akár a pár ezer forintos repjegyeket, a “majd akkor, ha” program… fogvatartott.
Nem azt figyeltem, hogy merre hív a lelkem, hanem a túlélésprogramok tengerében próbáltam boldogulni a tanult földi szabályokkal.
Aztán elegem lett. Szorongva bár, de újra kinyitottam a kapukat. Az agyam meg ordított és hozta fel az összes szorongást okozó emlékemet abból az időből, amikor a pénzügyi magasrepülés időszakában bejártam a világot. És mondta. Emlékszel, hogy ott is mennyit szorongtál? Emlékszel, hogy utána nem lett pénzed és minden összeomlott? Miért nem dolgozol inkább? Miért nem hajtod a pénzt és próbálsz boldogulni? Miért gondolod, hogy ezt megérdemled?
Kegyetlen volt. És rájöttem, hogy igazából soha semmit nem élveztem akkor, amikor volt pénzem. Semmit. És az agyam meg így azt is leblokkolta, hogy legyen, mert olyan negatív és traumatikus élmények kapcsolódtak a sok pénzhez, hogy inkább nyomorba döntöttem és tartottam magamat, csak hogy megkíméljem a lelkemet az újabb traumáktól.
A felismerések ugyanolyan kegyetlenek voltak, mint a megélés. És kerestem, kutattam, hogy min múlik az, hogy élvezzük-e az életünket, és hogy függ össze ez a pénzzel, a pénzhez való hozzáállással.
A félretenni témában kezdődött el először az, amit megfogalmazni sem tudtam. Az világos volt, hogy az, ami a pénzügyi világban a fő vonulat, azzal nem tudok azonosulni. De azt is éreztem, hogy a pénzzel jó játszani. Jó mozgatni, költeni, befogadni, és jó a pénzügyi piachoz is kapcsolódni vele. De hogy lehetne ezt nem kötelező és konform szabályok alapján csinálni, hanem úgy, ahogy nekem jó? Tudtam azt, hogy nem az a megoldás, hogy besöpröm a szőnyeg alá a témát, mert ha az, ahogy eddig tanították, nem jött össze, akkor hagyjuk az egészet a francba. Éreztem, hogy a pénz valójában jó, de hogy lehetne ezt érezni is? Mert nem akkor érezzük, hogy jó, ha van. Mert én akkor sem éreztem jónak. Akkor min múlik? Mert az se jó, ha nincs. Az se volt jó, ha van, sőt szorongtam tőle. Akkor mit kezdjek ezzel az egésszel?
Aztán azt mondtam, hogy megengedem magamnak azt, hogy ha félreteszek, az mindenféle céltól, programtól mentes legyen és nézzük meg, hogy mi az, ami tölti a lelkemet. Ami jó nekem. Nem érdekelve, hogy milyen pénzügyi tanácsadó mit mond és az sem, hogy mit tanultam róla. Pár napra rá megláttam egy lakástakarékpénztár hirdetést. Azt tudtam, hogy 5000 Ft-tal el lehet kezdeni és azt is, hogy van rá 30% állami támogatás. Jött egy érzés, hogy ez nekem jó lenne.
Nem kezdtem el gondolkodni, hogy miért, de megéreztem valamit. A pillanat örömét, amikor lesz egy olyan megtakarításom, ami az én örömömet szolgálja és úgy, hogy az energiám a pénz által is teremt támogatást és hozamot is a szerződésben. Nem szóltam senkinek, egy vadidegen embert hívtam fel, és szinte euforikus örömmel írtam alá a szerződést vele. Nem igazán értettem, hogy mi történik, hogy hogy tudok örülni havi 5000 Ft megtakarításnak, egy ilyen szerződésnek.
De azt éreztem, hogy ez valami más. Magamért, a saját megérzésemre hallgatva hoztam döntést. Nem kezdtem el érvelgetni racionálisan, hogy mire, meg miért. Egyszerűen öröm volt meglépni. Akkor, abban az anyagi helyzetben még véletlenül sem mertem abba belegondolni, hogy ez mekkora cseppecske és a szinte semmi ahhoz képest, amit évekig tanítottak, hogy mit kéne összeraknom a nyugdíjig. Egy dolog érdekelt, hogy a lelkemnek jó volt a jelenben. A dolgok utána érdekes fordulatot vettek. Mert furcsa mód megváltozott a tartásom, a kisugárzásom és elkezdtek lehetőségek felbukkanni. Mintha kinyílt volna a tér, ami a pénzt mozgatta. Vagy csak bennem változott meg valami…
Ahogy így örömmel beléptem a pénzenergia játékmezőjébe, hagytam, hogy mindenben a lelkem mutassa az utat. 10 évnek kellett eltelni ahhoz, hogy az elszenvedett veszteségek után pl. a játéktér olyan világába is kalandozni induljak, ahova hiába vágytam, a traumák távol tartottak. Hiába vettem meg számtalan könyvet, videós anyagot, képtelen voltam a tőzsdei befektetések irányába nyitni. Az agyam értett mindent, hogy miért jó, oda-vissza tudtam sok mindent.
A szívem, a lelkem viszont zárt volt. Nem volt itt az idő. Mert mindennek, mint tudjuk, megvan a rendeltetett ideje, és nem azért, mert a spiri guruk azt mondják, hanem tényleg a pénz útján is a lélekút vezet. Képtelen voltam úgy és olyan minőségben részt venni a részvénypiacon, ami a szívem mélyén volt. Mindig kerülőutakat és félmegoldásokat kerestem, mert a falak védtek. Mígnem amikor Sólyomi Dávid anyagát elkezdtem hallgatni, rájöttem arra, hogy megjött az az ember, aki észrevétlenül gyógyítja és tünteti el belőlem a falakat. Nem mondott nagyon mást, mint amiket korábban hallottam és tanultam. De máshogy mondta. A lénye beszélt. A szavak mögött volt valami olyan megfogalmazhatatlan és szavakkal nem is kifejezhető energia, ami több, mint ami a látható világ racionalitása.
Ott és akkor tudtam, hogy képes leszek már úgy anyagilag független életet teremteni, ami nem a vagyon, a pénz mennyiségén fog múlni, hanem azon, hogy engedem, hagyom-e, hogy a pénz úgy és olyan minőségben jelenjen meg az életemben, amire én hívom magamat a lelkem mélyén. Nem az agyam. Nem az, amit másoknál látunk, nem a megszokott és évtizedek vagy évszázadok óta élő szabályok szerinti mód, hanem az, ami igazán én vagyok.
És ebben a minőségben megengedem-e azt, hogy az eddig nem látható és nem ismert, de belőlem fakadó módon formálódjon minden az életemben, aminek eddig nem látható és nem ismert módon jön következményeként a pénz is.
Nem az a kérdés ekkor már, hogy félreteszel, befektetsz-e annyit, ami életed végéig elég, hanem képessé válsz-e arra, hogy mindezt önmagaddal összhangban tedd. Időben, mennyiségben, módban úgy, hogy az örömmel passzoljon a jelenbe.