Képzeld el, hogy egyszer csak becsönget hozzád a postás. Izgatottan veszed át a nevedre címzett csodás, viaszpecséttel díszített patinás levelet. Nem igazán tudod, hogy mi lehet ez és ki küldte, de óvatosan és félve bontod ki, még arra is ügyelve, hogy emlékbe meg tudd őrizni a viaszpecsét nagy részét, mert csodás szimbólum díszíti. Ahogy a levelet kibontod a kezed szinte érzi a vastag, régi papír tapintását és az iniciáléval díszített kezdő soron is már megakad a szemed. Felette csupán egy szó, ódon betűkkel írva: Meghívó.
Ahogy a tekinteted a sorokat követi, izgalom lesz úrrá rajtad, mert az elméd nem tudja hova tenni a történéseket. Hallottál Harry Potterről, lehet, hogy a filmet is láttad, a könyvet is olvastad, de most teljes elképedéssel veszed tudomásul, hogy meghívást kaptál egy varázslóképzőbe. Te, igen, TE. Az elméd azonnal futtatja végig életed összes mozzanatát, amivel próbál kapaszkodót találni arra, hogy ki is vagy valójában és ezekhez a horgonypontokhoz kapcsolódóan vonja le a végkövetkeztetést azzal kapcsolatban, hogy most mit is gondolj erről az egészről.
A levél konkrét instrukciókat tartalmaz arról, hogy mi a teendőd a felkészüléssel kapcsolatban és némi izgalommal döntöd el a kíváncsiság sodrásában, hogy bár ismeretlen ez az egész, de mi van, ha mégis megcsinálod a leírtakat.
A levél egyetlen dolgot kér, hogy mielőtt elolvasod a következő oldalt, tegyél le a kezedből mindent, hunyd be a szemedet és a szívedbe lélegezve engedj meg magadnak 2-3 perc csendet.
Először rohannál tovább, vinne az elméd, az izgalom, de mi van, ha tényleg most megállsz és megcsinálod, amit a levélben írnak?
Nehezen, de végül úgy döntesz, hogy leteszed a levelet, leülsz, behunyod a szemedet és beleengeded magadat a szíved csendjébe.
(Kérlek, most állj meg, és tényleg engedd meg magadnak ezt a csendet lassan a szívedbe lélegezve, behunyt szemmel. 2-3 perc csend a szívedben most egy új utazásra hív.)
Miután kinyitod a szemedet, lassabban, nyugodtabban nyúlsz a levél után és megfordítva a papírt hosszú sorokat pillantasz meg. A szemed röviden elidőzik a díszített kezdőbetűn, majd hagyod, hogy valami vigyen csak, és belemerülsz az írás energiájába:
Azok, akik méltóvá válnak a legfőbb varázsige megismerésére, már nem csak felszínes módon, hanem egy mély, belső nyugalomból közvetítik azt, ami a teremtés egyik kulcsaként új dimenziókat nyit meg a végtelen Univerzum térképén.
Az erő, ami benned van, világokat mozdít meg, ha a középpontodban vagy, és erőlködés nélkül hullámzik, mint amikor a tóba dobott kő körül a víz hullámként fodrozódik.
A középpont a lényeg, ami a testedben él emberként világok találkozásaként.
A régi működésben a világ hangos volt. Nem rossz, csak hangos. Túl sok inger, túl sok bizonyítás, túl sok csinálás, túl sok „tudom, mit kellene”, és közben nem volt középpont.
A testek elfáradtak, a levegő szinte elfogyott.
A régi világ a túlstimulált idegrendszert táplálta, a túlterhelt idegrendszert elégítette ki, és egy olyan korszak volt, ahol az emberek kívülről akartak „feltöltődni”.
Ebben a központ nélküli világban a transzcendens élményt ingerrel kellett kiváltani, mert belül nem volt elég csend mindehhez.
Működött, és kapu volt sokaknak. A lélek azonban nem extázist akar, nem tömeggé és árucikké válni, hanem biztonságban létezni. A csend visz leginkább az úton egy hangos korszak után, ahol meghallod azt, ami a középpontba rendez testben is.
A világ eddig a hangos megvilágosodást ünnepelte, gurukkal, vezetőkkel, tanítókkal, árucikké tett lélekkel és spiritualitással.
A csendben működő varázsige akkor születik meg, amikor meghallasz valamit, azt, hogy
„Nem kell jobbnak lenned. Elég, ha jelen vagy.”
A jelenlét a középpontból születik. Amikor a lélek megnyugszik, hogy nem „kell” fejlődni, hanem lehet csak úgy létezni. Az elme ilyenkor a régi világ programjai miatt felsikolt, hogy de akkor miért dolgoztam ennyit magamon, akkor mi értelme volt a sok módszernek, meditációnak, irányzatnak, munkának?
Rengeteg. Pont az, hogy megérkezz oda, ahol a varázsige működni tud. Úgy, hogy nem veszítesz el semmit, ami benned van.
A tested már nem forradalmat akar, hanem megkönnyebbülést. Nem túlterhelést, hajtást, rohanást, új módszer, célt, hanem azt, hogy végre lehessen benne maradni erőlködés nélkül.
A Varázsige pont akkor születik meg benned, amikor már nem akarsz fejlődni.
Csak élni. És ez paradox módon minden fejlődésnél mélyebb és tágabb váltást hoz.
A Varázsige nem motivál, hanem engedélyez. Azt, hogy a középpontodban légy és ott tudj maradni, lélekben és testben is.
Nézd meg a természetet.
A természet nem tanít, mégis tanulunk tőle.
Nem emel ki semmit, mégis felemel sokakat.
Nem siet, mégis minden időben történik.
A természet nem hangos, nem rivaldafényben él, és mégis fényesebb, mint bármilyen reflektorral kivilágított színpad.
Ez az, amire, ha a tested, az idegrendszered elkezd emlékezni, megérkezik a középpontod frekvenciája és működik a Varázsige.
Az a Varázsige, ami nem motivál, nem kívülről tölt és emel, hanem engedélyez és ezáltal gyógyít.
A Varázsige erő, ami egyben kilépés a megfelelésből, a magyarázkodásból, a bizonyításból.
A Varázsige az, amit sokan nem mondhattak ki sokáig biztonságban, az új világ viszont általa épül.
A Varázsige az, ami csak a természetes jelenlétből kimondva működik. Ezért erős és „varázsige”, ezért teremti a legigazabb életet, azt, aki vagy.
Most pedig mondd ki lassan a saját hangodon, mert készen állsz rá:
„Mert nekem most így jó.”
Egy belső igazodási pont. A középpontod horgonya a Földön, ahol az idegrendszered végre nem kér engedélyt a létezéshez és a lényed biztonságos jelenlétben tud a testbe megérkezni.
Amikor kimondod, nem döntesz senki ellen.
Csak nem döntesz többé magad ellen.
Most ezt olvasd el még egyszer:
Amikor kimondod, nem döntesz senki ellen.
Csak nem döntesz többé magad ellen.
Amikor kimondod, „nekem most így jó”, a tested fellélegzik, a szíved megpihen, és az életed lassan visszatalál a saját ritmusába.
Ez nem végállomás. Ez az a pont, ahol nem futsz tovább, nem rohansz az élet után, hanem megérkezel az életbe, és a valódi mozgás innen tud elindulni belőled egy tágabb és mélyebb térben egyaránt.
Most hagyd, hogy a sorok dolgozzanak benned. Ízlelgesd a varázsigét és tudd, hogy a saját életed varázslóképzőjének újabb fejezetét nyitottad most meg, ami minden eddiginél igazabb élményekkel fog gazdagítani a létezésed Univerzumában.
A levelet lassan leteszed, majd érezve, hogy valami most megváltozott benned, csendben, az arcodon szeretetteli mosollyal térsz vissza a hétköznapi dolgokhoz, tudva és érezve azt testben, lélekben, hogy ennek egyetlen oka van most: „Mert nekem most így jó.”