De tényleg, mi történne, ha az összes nevelt, hozott, megfelelési kényszeres, elvárásoktól terhes energiánkat szabadjára engednénk csak úgy az ünnepekkel kapcsolatban, hogy teher helyett felszabadultság legyen úrrá rajtunk?
Amikor gyerekeink lettek, tudtam, hogy nálunk a Mikulás fogja hozni az ajándékokat, és ebben egy olyan természetes lelki összhang volt köztünk a férjemmel, hogy örömmel engedtem meg a Jézuskának, hogy ő besegítsen és a mamához hozza az ajándékot. Nem azért, mert száműzni akartam volna, hanem azt éreztem, hogy én így szeretném. Van valami varázsa annak, ahogy filmekben is jön a csilingelő szán az éj leple alatt és valahogy mindig odakerülnek az ajándékok a fa alá reggelre a nagy pirosruhás által.
Aztán ahogy csiszolódtunk kiscsaláddá úrrá lett rajtam a tökéletességmánia, és volt, hogy a végkimerültség határát súrolva rittyentettem extra menüt, hogy aztán utána kiégve pihenjek pár napot azon gondolkodva, hogy hova is tűnt a karácsony.
Aztán „belustulva” kezdtem élvezni anyukám és anyósom karácsonyi menüjét, és a megmaradt tökéletességre törekvő energiám a dekorációk tömkelegében csapódott le.
Halomra vásároltam a díszeket, dekorokat, hogy minél „csodásabb” hangulatot varázsoljak, és évről évre egyre több dísz, fény és giccs került a lakásba. A varázst azonban kezdtem nem karácsonykor érezni, hanem a mindennapok tökéletlenségében.
Idén minden eddiginél mélyebb önmunkát végeztem, ami még több mindet tisztított ki körülöttem helyzetekben, érzetekben, viselkedésben, kapcsolatokban és mindenben.
Szeptemberben már éreztem, hogy sokkal több csendre és kevesebb ingerre vágyom most. Az átalakulás, a változás nem tud kifelé megmutatkozni, amíg belül meg nem történik és ehhez befelé figyelés, zajmentesség és olyan tér kell, amiben csak úgy lehetsz, létezhetsz. Az idő közben zajlik földi síkon, de te belül ezt ilyenkor nem érzékeled, ahogy a természetben is szinte megáll minden, amikor a változás belül zajlik, a föld alatt, a bábban vagy olyan állapotokban, ami kívülről szinte láthatatlan.
Éreztem, hogy nem kell a sok inger, azt is, hogy a sok utazás, élmény, amit adok magamnak, mind a folyamatomat támogatja és azt is, hogy a decemberi hangtálszertartás Garábon mindennek a folyamatnak egy fontos állomása lesz.
Most másfajta színekre, a minimális és visszafogott világra vágytam kívül és belül, és rengeteg piros karácsonyi dekor most marad a szekrényben, hogy a kevés arany és halványrózsaszín tárgy mellett leginkább a kis minikandallóban tudjak gyönyörködni. Úgy éreztem, hogy a végtelen energiámat húzom vissza az Univerzum végtelenjéből a szívembe, hogy egy átalakulás révén, mint egy újjászületett kis csillag tudjak újult erővel létezni, aki már levedlett magáról minden, még megmaradt régi lenyomatot. Ez a folyamat lágy szellőként fújt el mindent, ami már az új fénynek nem kell, hogy része legyen, én pedig örömteli megengedésben hagytam a búcsúzást is megélni magamnak.
Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt mindennel készen akartam lenni, mert jön a karácsony. Legyen minden időben becsomagolva, minden már előre kidekorálva, minden kimosva, elrakva, megcsinálva, letudva. De tényleg minden. Mintha az elmém egy elszámolási pillanatnak tekintett volna 24-ére, észrevétlenül is óriási, rejtett stresszt okozva ezzel.
Időn ősszel már éreztem, hogy a létezés öröme nem igényli nálam ezeket az elszámolási dátumokat. Nem kell egy vagy több olyan dátum az életemben (lévén, hogy az idővel is elég érdekes viszonyban vagyok, mert nem engedem már, hogy uraljon, hiszen teremthetem), amikor mindennek a valamilyen elvárás szerint késznek vagy tökéletesnek kell lennie.
Úgy voltam vele, hogy mennyire csodás, hogy ezt is elkezdem megengedni magamnak, majd jött a fizikai síkú megvalósulás is.
Garáb után este a férjemmel már 38 fokos lázzal feküdtünk, ami másnapra 39-re szökött fel. A 3 napos ágyban fekvős belső időutazás, amit megéltünk, egy csoda volt lelki szinten (persze testileg kevésbé, amikor egy zsák krumplinak érzed magadat 😊 ).
Nem, nem a klasszikus értelemben lesz tökéletes karácsonyunk. Mindig mi szoktuk sütni a bejglit, idén vesszük. A ruhák halomban, a mosatlan és a kimosott is, majd egyszer elrakom, ha annak van itt az ideje és visszajön a testi erőm. Minden előkészületi dolgot le kellett mondani, fodrász, takarítónő stb. Tavaly hetekkel korábban állt a karácsonyfa, égők mindenhol, jelenleg a kis kandalló és a mini aranyfenyő fénye látható, de szerintem valahogy azért feldíszítjük majd a fát is, hogy hányadikán… nem tudom. A lelkem viszont boldogabb, mint valaha. Nem, nem a káosztól, hanem attól, amin keresztülmentem, amit végigcsináltam, a megkönnyebbüléstől, attól, hogy a belém nevelt, kódolt szabályokat végre sajátként formálhatom.
Garáb is sokat gyógyított a hangomon, azon, hogy merjek úgy és olyan erővel kommunikálni, ahogy a legtöbbet tudok adni, hogy merjem azt mondani neked is, ami a lelkemből fakad, legyen az egy másfajta szemlélet, egy mondat vagy egy kérdés, ami először lehet, hogy fáj, de később rá fogsz jönni, hogy érted volt minden.
Mert a szándékom önmagam és feléd is a gyógyulás. Itt és most mindannyian megtapasztaljuk a gyógyulás folyamatát, amiben egyszer meg fogsz hallani valamit. Általam vagy más által, de egyszer meg fogod hallani. Ez az a hang lesz, ami utána megkérdőjelezhetetlenné teszi számodra azt, hogy képes vagy gyógyulni, gyógyítani, hogy ott van benned minden, ami ehhez kell, és arra is, hogy az erődet a fizikai világgal összhangban kell itt és most használnod.
A betegség csak addig betegség, amíg ellenállás van benned vele kapcsolatban. Amíg az elme rossznak címkézi, addig nem tud sem a tested, sem a lelked gyógyulni. Én most teremtettem magamnak 3 nap lelki bábot, hogy feldolgozzam az elmúlt fél év eseményeit. Ahogy megtörtént a folyamat, a lázam azonnal lement. A folyamat tökéletes volt és igyekeztem a tudatosságommal többször is figyelni kívülről, hogy mindig a megengedésben tudjak maradni.
Nem, nem attól vagy tökéletes, ha tökéletes a ruhád, a dekoráció, az ajándékok, a csomagolás, a menü, a készülődés, és nem is attól, ha nem vonod ki magadat akár egy láz által a forgalomból, ha mindig tervezel, csinálsz, pörögsz, megvalósítasz.
Az ünnep akkor lesz a lelkedben is minden nap ünnep, ha megengeded magadnak a létezésed pillanatait, az érzéseidet, ha képessé teszed magadat arra, hogy olyan saját világot teremts, amiben pontosan érzi a szíved, hogy minden úgy tökéletes ahogy van… még az is, hogy amikor ezeket a sorokat írom, üvöltve bevonul a két gyerekem és bemutatják, hogy mennyire csodálatosan kifestették a kicsi arcát vízfestékkel, vagy az, hogy 10x szóltam nekik, hogy meg szeretném írni ezt a pár sort, addig egy kicsit foglalják el magukat.
Csak azt a kérdést tedd fel magadnak, hogy mi van, ha tényleg megengeded, hogy olyan legyen az ünneped idén, amire valóban vágysz?
Mi változna?
Mit csinálnál másképp?
Mit nem csinálnál?
Engedd meg, hogy olyan legyen, amire MOST vágysz, és valószínű, sőt biztos, hogy jövőre másra fogsz vágyni. Pont ettől szép az egész, ha a belső változásodat engeded, hogy a külvilágod is lekövesse.
Én sem dobom ki a piros díszeket, hanem megyek, áramlok és jövőre biztos, hogy megint más karácsony lesz, pont olyan, ami akkor lesz majd tökéletlenül tökéletes.
Neked pedig kívánok olyan karácsonyt, ami most a legnagyobb szeretetet hozza az életedbe!
Eszter
