A mai egyik konzultációm után helyrekerült bennem is valami. Évekkel ezelőtt olvastam A nagy ugrás című könyvet és ott elég mélyen érintett, amikor az író leírta, hogy mit vált ki az emberekből.
Azonnal végigpörgött a jelen életem sok-sok pillanata előttem, és az, hogy amikor kapcsolódom valakivel akkor mi történik vele.
Elkezdtem a könyvben javasoltak alapján ezt megfogalmazgatni, de egy olyan megfoghatatlan maszlag lett belőle, amit szavakkal nem igazán tudtam formába önteni, inkább éreztem.
Jöttek az érzések, hogy amikor tényleg „látok” valakit, amikor kapcsolódunk, akkor ő elkezdi jobban érezni magát, akkor képesek vagyunk együtt úgy összefonni az energiánkat, mint amikor az Avatar 2-ben felülnek a vízi birodalom különös lényeire és összeérintkezik a két lélek, hogy aztán a közös képességeket használva együtt tudjanak suhanni a levegőben vagy akár a víz alatt.
Jöttek az érzések, hogy elkezdenek az emberek máshogy gondolkodni, érezni, fényesedni és felszabadulni.
Aztán hagytam az egészet a francba, úgy voltam vele, hogy történik úgyis, aminek kell, minek ezt szavakkal bármilyen formába önteni.
És ahogy ezt megfogalmaztam, azóta pont úgy és azok találnak meg, akik ezt érzik. Nem tudják, csak érzik, hogy nekünk kettőnknek valahogy kapcsolódni kell.
Az elmúlt években aztán – amiket tapasztaltam a kapcsolódások által – sokszor összezavarodott az én rendszerem is. Mi történik?
Ő gyógyul? Én gyógyítom? Közösen csináljuk? Ez egy fontos kérdés amúgy a teremtésben is, nem csak a gyógyulásban.
Pont emiatt hallottam sokszor azt a belső hangot, amit már pár helyen olvashatsz tőlem – Heal your connection.
Néha az idegen nyelv beszédesebb. Ide bármit behelyettesíthetsz. You, We, I?
A te hited szerint fog történni eleinte. Aztán ahogy gyógyulsz, rájössz, hogy nem létezik más, csak mi együtt.
Közösen hozzuk létre, ami történik és mindketten kellünk hozzá. Nem a felelősséget osztjuk meg, hanem az örömteli részvétel szívbéli szándéka kapcsolódik össze, … tudod, mint az Avataros repülésnél. Hangolódás van a közös szándékra és ehhez nem akarni kell, meg felelősséget vállalni, meg tudni a hogyant, hanem szívbéli szándékkal részt venni a folyamatban és hagyni, hogy történjen.
Így működik a teremtés is.
A TE részed, ha a dualistás nyelvén nézzük a szándék, az öröm, a kapcsolódásra, arra, amire vágysz, az én részem pedig – és itt jön be az, ami helyrekerült bennem – az emlékeztetés, annak az örömteli szándéka és részvétele, hogy képes vagyok arra, hogy meggyógyítsam benned azt, ami által képessé válsz emlékezni arra, aki valójában vagy és ezáltal gyógyulni is!
A teremtésben pedig amit létrehozol – ugye tudod, hogy kell hozzá a másik, kellenek hozzá mások is?
Még ha egy asztalt akarsz megteremteni magadnak, akkor sem csak te kellesz hozzá, hanem a fa, ami az alapanyagot adta, aztán aki megcsinálta, aki eladta stb. érzed már?
Ha boldog párkapcsolatban akarsz élni, akkor sem a TE teremtésed, hanem közös teremtés sok mindenki mással, hogy a nagy egészben minden úgy alakuljon, hogy köréd rendeződjön minden, ami a vágyad!
Ahhoz, hogy ezt könnyen és úgy tedd, amire teremtve vagy, ahhoz emlékezned kell!
Nem, nem fejlődnöd, meg majd eljutni valahova, meg mit tudom én, mit szokott még az elme kitalálni!
Semmi, de semmi más nem kell hozzá, mint emlékezés arra, amit már tudsz, de olyan kemény, mély és nehéz rétegeket raktár az „emlékezőműszeredre”, hogy idegennek tűnik először minden.
De ahogy beindul az emlékezés, a lelked örülni fog, még ha pillanatokra is. Hogy valami történik, ami jó. Úgy jó, ahogy neki jó!
Emlékeztető vagyok! Egy szívecske alakú, lila-pink és arany (csak mert most éppen így nyilvánulok meg) kis Post-it lapocska, aki visszatükrözi számodra az éppen aktuális üzenetet, amit magadban hordozol, hogy tudj emlékezni.
Emlékeztető voltam mindig is, de előbb azt választottam, hogy megtanultam magamat emlékeztetni, hogy már ezzel a Földi tudással felvértezve tudjam mindazt végezni, amire hivatott vagyok.
Hogy emlékezz arra, hogy képes vagy meglátni önmagadat!
Hogy emlékezz arra, hogy az, aki vagy tényleg végtelen és bármit képes megteremteni!
Hogy emlékezz arra, hogy képes vagy minden síkon meggyógyítani magadat és olyan testben élni, amiben örömteli a létezés!
Hogy emlékezz arra, hogy milyen a teremtő erőd és mi is az igazi teremtés és bőség!
Hogy emlékezz arra, hogy hogy kell használnod az erődet!
Mindig és mindenki emlékezett általam, azok is, akik nem mertek emlékezni és így a fényüket elfedő takarók mögé visszabújva inkább igyekeztek tudattalanul bántani. Ők az én emlékeztetőim voltak a saját belső fényemre, hogy soha, de soha ne felejtsem el már, hogy ki vagyok, honnan jöttem és hogy mire vagyok képes!
Te ne bújj el a fájdalmas tapasztalatok, korlátozó hiedelmek mögé, hagyd az emlékezést, hogy történjen benned, általad és általam, ahogy a sorok közt megmutatom, hogy ki vagy!
Lélegezz és engedd a fátylat fellebbeni, hogy már az emlékezés öröme vigyen tovább az utadon!
